Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szobafogságon a középosztály, állnak a gyárak. Ha a járvány marad, Kína és a világ nagyon megsínyli.
Kifejtette, a holdújévkor hazatért munkásoknak - akik körülbelül 400 millióan vannak - már két hete fel kellett volna venniük újra a munkát az üzemekben, de ez nem történt meg a betegség miatt. Mivel külföldi cégek is tartanak fenn gyárakat Kínában, így a termelés visszaesése ezeket is érinti - tette hozzá, jelezve: a probléma semmiképpen nem áll meg Kína határainál.
A hosszú távú hatások között szerepelhet még a bizalom visszaesése a befektetők között, ami Kínát súlyosan érintheti
Mivel a kínai városi középréteg voltaképpen "szobafogságon" van, a helyi fogyasztás is visszaesett, üresek az éttermek és a boltok - közölte.
"Ha ennek a fertőzésnek néhány héten vagy hónapon belül vége van, akkor ugyanúgy, mint a 2003-as SARS-járvány idején, lesz egy rövidtávú visszaesés, de utána rögtön visszapattan a gazdaság, és a gazdasági szereplők behozzák a kiesett termelést, meg a kiesett fogyasztást" - fogalmazott, hozzátéve, ha viszont a vírus sokáig megmarad, vagy világjárvánnyá alakul, akkor annak hosszú távú hatásai lesznek a gazdaságra.
A kutató szerint már az idei kínai gazdasági kilátások is romlottak: a tervezett 5-6 százalék helyett csak 4,5 százalékos növekedést jósolnak, ami ott komoly visszaesésnek számít.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.