Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
2,9-ről 2,4 százalékosra rontotta az OECD a 2020-as globális növekedési előrejelzését.
Annyira lelassulhat a világ gazdasága, mint a 2007-2009-es válság óta sosem – írta az OECD a most kiadott világgazdasági helyzetjelentésében.
Az OECD szerint a világgazdasági növekedés a tavalyi 2,9 százalék után az idén legfeljebb 2,4 százalékos lehet, a legalacsonyabb 2009 óta. Az OECD ezzel 0,5 százalékponttal rontotta a tavaly novemberben kiadott világgazdasági prognózisában jelzett 2,9 százalékos globális GDP-növekedést. Ha viszont a járvány még nagyobb lesz Ázsiában, Európában és Észak-Amerikában, a növekedési ütem akár 1,5 százalékra is csökkenhet.
Viszont mivel a koronavírus-járvány az első negyedévben Kínában túljuthat a csúcson, a 2021-es globális GDP-növekedési előrejelzését 0,3 százalékponttal 3,3 százalékra javította az OECD – már csak azért is, mert az idei alacsonyabb bázisról könnyebb lesz akkor javítani.
A G20-ak gazdasági növekedése a 2019-es 3,1 százalék után az idén a novemberi prognózis 0,5 százalékpontos rontásával 2,7 százalék lehet.
Az euróövezet az idén 0,8 százalék, jövőre 1,2 százalékos GDP-növekedést ér el az OECD szerint. Az idei növekedési előrejelzést 0,3 százalékponttal rontotta az OECD, a jövő évin nem változtatott.
A vírus megjelenése előtt már észlelhetőek voltak a feldolgozóipari termelés stabilizálódásának jelei, bár a gazdasági aktivitás továbbra is gyenge volt – írták. A pénzügyi kondíciók is javultak az életbe léptetett monetáris intézkedéseknek köszönhetően. A vírusfertőzés kitörése viszont jelentős mértékben rontotta a rövid távú növekedési kilátásokat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Az érintett anyák már at idén júliusban megszerzett jövedelmük után is szja-t kötelesek fizetni.
Székekkel, lapátokkal felszerelkezett férfiak törtek be egy helyi diszkóba, ahol egy szemtanú szerint törtek-zúztak.
A Tisza Párt elnöke szerint egyebek mellett azt várnák a választók, hogy ne Orbán oligarchái repkedjenek magángépeken, hanem „a magyar emberek tudjanak működő vonatokon és járható utakon közlekedni”.