Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Azt nem árulták el a hatóságok, hogy a műsorvezető a vádlottak között van-e a költségvetési csalás miatt indított ügyben.
Eredményes volt a nyomozás Hajdú Péter műsorvezető és producer korábbi cégénél, a Frizbi Entertainment Kft.-nél, vádat emeltek két férfival és egy nővel szemben – írja a Magyar Hang.
A cikk szerint a Fővárosi Főügyészség, illetve a Fővárosi Törvényszék is megerősítette a vádemelést, azt viszont a „közéleti szereplők személyiségi jogainak védelme érdekében” nem árulták el, hogy Hajdú a vádlottak között van-e.
A vádiratot különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette, és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt nyújtották be. A dokumentum szerint a vádlottak a cég áfa-kötelezettségét csökkenthették jogellenesen. A cikk szerint a „különösen nagy” vagyoni hátrány azt jelenti, hogy az elkövetők 50 és 500 millió forint közötti összegben károsíthatták meg a magyar államot. A büntetési tétel ebben az esetben öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés lehet.
Hajdú a nyomozás elindulása után pár hónappal megvált a cégétől, illetve az abban viselt tisztségétől: egy ukrajnai magyar nő lett az ügyvezető és a tulajdonos is a Frizbi Entertainmentnél. A Bors később megtalálta a nőt, aki azt állította, hogy nem ismeri Hajdú Pétert és soha nem volt közös cégük.
A NAV áprilisi adóslistája szerint a Frizbi Entertainment Kft.-nél 494 milliós adóhiány mellett még 314 millió forint bírságot is megállapítottak, így a teljes tartozás 800 millió forint felett van.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.