Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Diákhitel1, a Diákhitel2, a Nyelvtanulási Diákhitel és a Diákhitel Plusz után érkezik a következő konstrukció.
„A felnőttképzés és a szakképzés megújításának újabb lépéseként a Kormány a két évtizedes múltra visszatekintő, nemzetközi szinten is elismert magyar diákhitelezés kibővítéséről döntött. 2021 áprilisától a felsőoktatási diákhitelekhez hasonló, rendkívül kedvező feltételekkel válnak elérhetővé a felnőttképzési és szakképzési hitelek a Diákhitel Központnál” – tájékoztatott György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, valamint Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.
Az új képzési hiteleket a felsőoktatási diákhitelekhez hasonlóan hitelbírálat és biztosíték nélkül igényelhetik a 18 és 55 év közöttiek 2021. április 1-től. A Diákhitel Központ új termékei az iskolarendszerű szakképzésben több mint ötvenezer, a felnőttképzésben pedig akár százezer, összesen tehát 150 ezer felnőtt számára jelentenek majd segítséget.
A költségvetési kamattámogatásnak köszönhetően a szabad felhasználású képzési hitel a felsőoktatási Diákhitellel azonos – jelenleg 1,99 százalékos - kamatozás mellett lesz elérhető, míg a kizárólag képzési díjakra fordítható kötött felhasználású hitel kamatmentes lesz. A szabad felhasználású hitel havonta legfeljebb 150 ezer forintig lesz igényelhető, hasonlóan a felsőoktatásban elérhető szabad felhasználású hallgatói hitelhez. A kötött felhasználású hitel mértéke az iskolarendszerben folytatott szakképzés esetén a képzés díjához igazodik, a szakképesítésre vagy részszakmára felkészítő felnőttképzéseknél pedig maximum 500 ezer forint lehet.
A törlesztést a képzések elvégzését követő negyedik hónapban kell megkezdeni, a visszafizetésre az igénylő döntésétől függően minimum egy, maximum tíz év áll majd rendelkezésre. A képzési hiteleknél is érvényesíthető lesz a családi kedvezmény: a Diákhitel Központ a második gyermek megszületése esetén az édesanya felvett képzési hitelének felét, míg a harmadik gyermek megszületése után a teljes hitelösszeget elengedi.
A képzési hiteleket kényelmesen és papírmentesen, elektronikus úton, ügyfélkapus azonosítással lehet majd igényelni 2021 áprilisától. A szakképzési, felnőttképzési jogviszony meglétét a Diákhitel Központ elektronikusan ellenőrzi majd, a hitelfelvevőknek így nem kell papír alapú igazolásokat beadniuk.
A felsőoktatásban elérhető hallgatói és a szak- és felnőttképzésben elérhető képzési hitelek rendszere átjárható lesz, így például a szakképzés után diplomaszerzésre törekvők hiteltörlesztését újabb tanulmányaik idejére felfüggesztik.
Egyébként nemrég, májusban vezettek be új hitelkonstrukciót, a Diákhitel Pluszt a járvány, illetve pontosabban a korlátozó intézkedések és a gazdasági válság miatt. A Diákhitel Plusz maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású, kamatmentes.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.