Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szűk négy hónappal a határidő előtt elmérgesedett a viszony a tárgyalófelek között.
Brüsszelben jogi lépéseket fontolgatnak, miután a britek – a nemzetközi jogot tudatosan megsértve – olyan elképzeléseket terjesztettek elő, melyek elfogadhatatlanok az Európai Unió számára, mivel újra akarják tárgyalni a kilépési szerződést. Az angol font árfolyama csökkent a hírre, hiszen egyre nagyobb esély van arra, hogy az Egyesült Királyság emiatt megegyezés nélkül távozik az EU belső piacáról – állapítja meg a Bloomberg.
Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke csütörtökön Londonban találkozik Michael Gove brit miniszterrel, hogy tisztázza a helyzetet. Jelen lesz a két Brexit-főtárgyaló, Michel Barnier és David Frost is.
Ezt megelőzően Brüsszel az EU–brit vegyes bizottság azonnali összehívását javasolta – hangsúlyozta Maros Sefcovic. A bizottság alelnöke szeretné hallani, hogy a londoni kormány mégis milyen alapon sérti meg a nemzetközi jogot? Maros Sefcovic alelnök újságíróknak elmondta: azonnal felhívta Michael Gove-t és közölte vele, hogy a kilépési szerződés újratárgyalásáról szó sem lehet. Annak minden egyes megállapodását be kell tartani!
Ursula von der Leyen is üzent a Twitteren: pacta sunt servanda!, vagyis a szerződést be kell tartani – írta a bizottság elnöke.
Very concerned about announcements from the British government on its intentions to breach the Withdrawal Agreement. This would break international law and undermines trust. Pacta sunt servanda = the foundation of prosperous future relations.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) September 9, 2020
1000 milliárd dolláról van szó. Körülbelül ennyi a kereskedelmi forgalom egy évben az Európai Unió és Nagy-Britannia között. Ha nem lesz új egyezmény, akkor 2021-től kezdve mindez rendezetlen lesz – ráadásul a Covid-19-válság kellős közepén.
Ezért Brüsszelben a szakértők szorgosan tanulmányozzák a London által most benyújtott belső piaci törvényt, amely a londoni kormány szerint is sérti a nemzetközi jogot. A kilépési egyezmény ugyanis tartalmazza azt a mechanizmust, amely a jogi kereteket biztosíthatja a későbbi kereskedelmi viták során az EU és az Egyesült Királyság között. Grant Shapps brit közlekedési miniszter szerint viszont az EU eltúlozza a problémát. "Azt hiszem, hogy a törvénytervezet szélsőséges értelmezése teljesen helytelen!" – mondta a brit miniszter a BBC rádiónak.
Arról, hogy milyen pontokon módosítaná – vagy ahogy Londonban fogalmaznak, pontosítaná – a Brexit-megállapodást Boris Johnson kormánya, ebben a cikkben írtunk bővebben:
Felrúgnák a britek a Brexit-megállapodást, újrakezdődhet a cirkusz
Eddig is elég zavaros állóvízbe dobott követ a brit kormány azzal, hogy a Brexit-tárgyalások keddi fordulója előtt kiderült: gyakorlatilag felülírnák a nagy nehezen összehozott kilépési megállapodást. Az EU fenyegetése csak hab a tortán.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.