Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ülést többször is megszakítva az uniós állam- és kormányfők végül csütörtökön éjfél után döntést hoztak a Fehéroroszországgal kapcsolatos szankciós intézkedésekről. Zöld utat kapott az az elképzelés, hogy mintegy negyven személyt sújtsanak beutazási tilalommal, uniós számlák befagyasztásával. Lukasenka elnök azonban nem lesz a listán.
A tárgyalásokat az nehezítette, hogy Ciprus vonakodott hozzájárulni a belorusz szankciókhoz addig, amíg Törökországgal kapcsolatban is hasonló döntés nem születik. A törökök ugyanis görög és ciprusi területeket sértve végeznek mélytengeri fúrásokat. Ezért ezt a két témát szorosan együtt tárgyalták az állam- és kormányfők, végül Ciprus módosította az álláspontját, az EU pedig nem zárta ki, hogy később majd Törökország esetében is szankciókhoz folyamodik. Addig azonban elsősorban tárgyalással szeretnék rendezni a kelet-mediterrán térségben uralkodó feszült hangulatot.
Szankciós kettős mérce
A fehérorosz szankciókról most a politikai döntés született meg, ezzel lehetőséget és felhatalmazást kaptak az uniós intézmények, hogy véglegesítsék a listát és tegyék meg a szükséges jogi lépéseket, erre már jövő héten sor fog kerülni. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke javasolta, hogy legyen egyfajta nyomonkövetés, amelynek keretében tovább figyelik azoknak a tevékenységét, akik a legnagyobb felfordulást okozták Fehéroroszországban: a listáról egyelőre hiányzó Lukasenka elnökről és legszűkebb köréről van szó. Törökországgal kapcsolatban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kiemelte:
Megerősítettük szolidaritásunkat Ciprussal és Görögországgal és világossá tettük, hogy senki sem verhet éket közénk.
A jövőben a törökökkel kapcsolatban egyfajta kettős megközelítést alkalmaz az EU. Egyrészt továbbra is fenntartják a tagállamok a szankciók lehetőségét, másrészt azonban igyekeznek fokozni az együttműködést. Utóbbi körbe tartozik a vámunió elmélyítése, amely a kereskedelem bővítésével jár, illetve a migráció kezelésével kapcsolatos együttes erőfeszítések az EU és Törökország közötti 2016-os megállapodás alapján. Ez az a megegyezés, amelynek keretében az EU 6 milliárd eurót ígért és már jórészt ki is fizetett a törököknek, amennyiben feltartóztatják a migránsokat, a török fél szerint azonban az unió jóval kevesebbet teljesített, mint amit vállalt.
Kényes témák
Bár nem szerepelt a napirenden, de Charles Michel elnök beszélt a pénzügyi kérdésekről is, a következő hétéves költségvetés és az újjáépítési alap kapcsán.
Tudjuk, hogy vannak kényes témák, amelyeket meg kell oldanunk. Meg vagyok győződve arról, hogy ez nagyon fontos kérdés lesz a következő napokban és hetekben. Az utolsó nehézségek, az utolsó problémák megoldása elengedhetetlen, mert kulcsfontosságúnak tartjuk, hogy mielőbb hajtsuk végre a júliusban elhatározottakat
– mondta Charles Michel. A kényes témák egyike a jogállamisági feltételek és az uniós kifizetések összekapcsolása, amellyel kapcsolatban a csúcs előtt pár órával jelentette be Orbán Viktor, hogy továbbra is elfogadhatatlannak tartja ezt a megoldást. Ha ez marad a szövegben, akkor Magyarország megvétózza a tervezetet – jelentette ki a miniszterelnök. Másik oldalról pedig a holland miniszterelnök, Mark Rutte jelezte: ha nem lesz a jogszabály része a jogállamisági feltételrendszer, akkor ők nem adják áldásukat az összesen 1,8 milliárd eurós csomagra.
Az uniós csúcstalálkozó első napján született megállapodás szövegét itt olvashatják.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.