Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Több ezer ember gyűlt össze vasárnap a hollandiai Amszterdamban, hogy „szabadságukért” és a koronavírus-járvány miatt bevezetett országos korlátozások ellen álljanak ki – közölte a Reuters. A hírügynökség szerint senki nem viselt maszkot, és kevesen figyeltek a távolságtartásra is.
A szervezők bejelentették a demonstrációk a megfelelő hatóságoknál, azok azonban nem bólintottak rá a rendezvényre. A tüntetők ennek ellenére rendőrség felszólításra sem hagyták el a helyszínt, sőt néhányan petárdákat dobáltak. A készenléti rendőrség ezek után vízágyúval oszlatott.
A holland kormány decemberben zárta be az iskolákat és a legtöbb boltot, hogy lassítsa a koronavírus-járvány terjedését. A héten további legalább három hétre terjesztette ki a rendelkezések időtartamát.