Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Peking hasznot akar húzni a globális versenyben abból, hogy náluk van a legtöbb a ritkaföldfémekből.
58%-át adta tavaly Kína a világ ritkaföldfém-kitermelésének. Még nem is oly rég ez 90% fölött volt – emlékeztet a Global Times. Teng Hsziao-ping, a kínai reformok atyja titkos fegyvernek nevezte a ritkaföldfémeket, amelyeket bőségesen használ az informatika éppúgy, mint a hadiipar. Erre az Egyesült Államokban is rájöttek, és megkezdték a kitermelés felfuttatását, akárcsak Ausztráliában. Ez az ország is tagja annak a négyes szövetségnek, melyet Washington hozott létre Kínával szemben Japánnal és Indiával.
A Nikkei Asian Review szerint át akarja írni ez a négyes szövetség a ritkaföldfém-kereskedelem nemzetközi szabályait. Ez nehéz lesz – reagál a pekingi Global Times, mert rövid távon az erőviszonyok Kínának kedveznek: a négyes szövetség tagjai is kénytelenek innen importálni. Épp ezt az importot akarják szigorúbban ellenőrizni, mert a kitermelést végző kínai magáncégek gyakran megkerülik a szabályokat a nagyobb profit reményében.
A ritkaföldfémek teljes ágazatát nemzetbiztonsági kontroll alá helyezik – erről Hszi Csin-ping elnök akkor beszélt, amikor meglátogatta Kína legnagyobb kitermelőhelyét. A holdbéli tájon nemigen tartották be a környezetvédelmi előírásokat, mert a termelés fokozása minden más szempontot felülírt. Most a szigorúbb szabályozás csökkentheti az exportalapot, márpedig a kínaiak ritkaföldfémeire az egész világnak szüksége van.
A ritkaföldfémek exportjának visszafogásával Kína nyomást gyakorolhat az egész globális piacra, és persze fő vetélytársára, az Egyesült Államokra is. Erről nyilatkozott a Global Timesnak Csou Si-csien, aki korábban a fémexportőrök helyi kereskedelmi kamarájának alelnöke volt. "Stratégiai cikkekről van szó, amelyek adut jelenthetnek a nemzetközi tárgyalásokon. Azért is jobban kell ellenőriznünk a ritkaföldfémek exportját, mert a hazai igények egyre nagyobbak."
Arról van szó, hogy miután az USA leállította egyes chipfajták exportját Kínába a nemzetbiztonság érdekeire hivatkozva, Peking kiadta a jelszót: fel kell gyorsítani a hazai chipgyártást, hogy ne függjünk a külső szállításoktól. Csou Si-csien elmondta, hogy az Egyesült Államok és Japán többet használ fel jelenleg a 17 ritkaföldfémből mint Kína, amely annak fő exportőre. A kínaiak most még csak a harmadik helyen állnak a ritkaföldfémek felhasználásában, de megcélozzák az elsőt, hogy e téren is egyenjogúak legyenek az Egyesült Államokkal.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.