Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Tavaly november óta nem kell fizetni a vezetékes netért az otthoni tanulást elősegítendő. Úgy volt, hogy a szolgáltatókat kompenzálják.
Több kisebb internetszolgáltató állítja, hogy megroppantja őket a távoktatás idejére központilag előírt ingyenes internet biztosítása, amire eddig semmilyen kompenzációt nem kaptak – írja a 24.hu.
Február 11-éig mintegy százezer család igényelte az ingyenes lehetőséget, így „a magyar emberek közel egymilliárd forintot takarítottak meg” – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára. Ez nyilván ugyanennyit vesz ki a szolgáltatók zsebéből.
Az ITM azt közölte a 24.hu-val, hogy a kompenzáció konstrukciójának kidolgozása „a szolgáltatói érdekképviseletek bevonásával jelenleg is zajlik.”
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.