Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ingyen EFOTT-jegyekről, falunapokról és a lehetséges harmadik oltásról is beszélt a közösségi élet újraindításáért felelősoperatív törzs vezetője.
Ülésezett a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs kedden, ami után Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter tartott sajtótájékoztatót. Elmondta, hogy a járvány elleni védekezésben segítő 9000 egyetemistának ingyenes belépőt biztosítanak az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) nulladik napjára.
Azt is közölte, hogy a testület azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg, hogyan tudná támogatni a kis településeken tartandó rendezvényeket, falunapokat.
A tárca nélküli miniszter bejelentette továbbá, hogy pályázatot írnak ki új családi és munkahelyi bölcsődei helyek létrehozására 2,8 milliárd forintos keretösszegben. Az új bölcsődék létrehozására és kis értékű tárgyi eszközök beszerzésére augusztus 15-ig, illetve szeptember 15-ig lehet pályázni.
A sajtótájékoztatón kérdezték Novákot Kövér László házelnök nyilatkozatáról, amelyben kijelentette: ma már nemmel szavazna az uniós csatlakozásra. Arra voltak kíváncsiak, ő a belépésre szavazna-e. A miniszter igennel válaszolt.
A koronavírus-fertőzés elleni harmadik oltásról is kérdezték Novákot, amire úgy válaszolt: a járványügyi szakembereknek nincs egységes álláspontjuk erről, amint lesz, a kormány is döntést hoz. Mindez annak a függvényében érdekes, hogy Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere kedden azt mondta a Spirit FM Exkluzív című műsorában, hogy hat hónap után a 60 év felettieknek célszerű beadni a harmadik dózist, utána következhetnek a 60 év alattiak is. Azt is hozzátette Kásler, hogy a szerdai kormányülés után már „konkrétumokról lehet beszélni ebben a kérdésben”, méghozzá nagyon pontos döntés lesz, vakcinatípusokra lebontva.
Kásler: Már szerdán dönthet a kormány a harmadik oltásról
A miniszter azt javasolná, hogy az eredetitől eltérő típusú vakcinát kapjanak, először a 60 év felettiek.
Az operatív törzs ülésén jelen volt Müller Cecília országos tiszti főorvos is, aki arról számolt be, hogy „nyugalmi állapotban van” a járványhelyzet, kevés a megbetegedés, ami a magas átoltottságnak köszönhető.
Hétfőn derült ki, hogy csúszik a magyar helyreállítási terv uniós elfogadása. Erről Novák azt mondta, komolyan veszik őket, a szakmai kérdésekre szakmai választ adnak, és minden ellentétes információval szemben a tárgyalások nem rekedtek meg, zajlanak.
Azt ATV munkatársának azon közbevetésére, miszerint az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős biztosa korábban a korrupció elleni küzdelem, a közbeszerzések, az igazságszolgáltatás függetlenségét is említette, van-e ezen a téren elvárása a Bizottságnak, Novák Katalin azt mondta: nem ilyen magaslatokról kell elképzelni az egyeztetéseket. Novák szerint egyrészt zajlik ezen a szinten is az adok-kapok, a vita, a fenyegetőzés, ezeknél sokkal nehezebben megfogható és absztrakt fogalmakkal, folyik egy egészen konkrét egyeztetés is, ami úgy néz ki, hogy nekünk „az adott prioritáshoz vannak konkrét terveink, konkrét fejlesztési javaslataink, amik egészen részletesen kidolgozottak”.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.