Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Olyan szintű a munkaerőhiány a mezőgazdaságban, hogy több helyen már kisebb területen termesztenek zöldséget és gyümölcsöt.
Évente 50-80 milliárd forint bevételkiesést okoz a munkaerőhiány, illetve a munkaerő minősége a zöldség-gyümölcs ágazatnak, miközben a szektor termelési értéke 300 milliárd forint mondta a vg.hu-nak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke.
Az ágazatban 140 ezren dolgoznak főállásúként, a szezonmunkásokkal együtt 200-250 ezer embernek ad munkát. Az azonban problémát jelent, hogy képzett munkaerő helyett 80-90 százalékban betanított munkásokkal kell dolgozniuk, illetve az is, hogy az alkalmazottak zöme 50 év feletti.
A cikk szerint míg egy napszámos az északkeleti országrészben napi 8-10 ezer forint körül keres, addig az ország középső és nyugati részében már napi 10-12 ezer forint alatt nem megy senki a földekre, de a 15 ezer forint körüli napszám sem egyedi, és mindez a nem szakképzett fizikai munkaerőre vonatkozik. A külföldi dolgozók ebben az ágazatban nem jelenthetnének megoldást, mert ők nyugatabbra mennek mezőgazdasági munkásnak a jóval magasabb bérek miatt.
A munkaerőhiány miatt területi visszaesést tapasztaltak a kézimunka-igényes ágazatokban, vagyis ma már kisebb területen termesztik az adott gyümölcsöt vagy zöldséget, mint korábban – olvasható a cikkben.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Újabb izraeli és amerikai tervek szövődtek a gázai palesztin lakosság kitelepítésére, miközben a háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos hatalmi paktuma.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Az új uniós költségvetés kimagaslóan sok pénzt juttatna Magyarországnak, de mivel Ukrajna is kaphat EU-támogatást, Orbán elutasítja a javaslatot.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, a fesztivál mondja le az északír zenekar koncertjét.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.