Közel egymilliárd forintnyi kárt okoztak a hétvégi viharok

A bejelentések nagy részét jégverés, beázás miatt tették a biztosítók ügyfelei.

  • hvg.hu hvg.hu
Közel egymilliárd forintnyi kárt okoztak a hétvégi viharok

Egymilliárd forintot megközelítő károkat okozhattak a hétvégi viharok, intenzív esőzések; a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak – írta az MTI.

Az Aegon Biztosító úgy tájékoztatott, hogy csütörtöktől kedd reggelig csaknem 2300 kárbejelentés érkezett, a becsült kárösszeg 401 millió forint. A bejelentések nagy részét jégverés, beázás, felhőszakadás és vihar által okozott károk miatt tették az ügyfelek, de gyakoriak voltak a villámcsapás miatti kárbejelentések is. Jellemzően az épületek tetőszerkezetében, falazatában keletkeztek sérülések, de tetemesek a gépjárműveket érintő károsodások is.

A legtöbb bejelentés Budapestről, Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-Szatmár megyéből érkezett.

Az Aegon arra számít, hogy a kárbejelentések száma jelentősen emelkedni fog a következő napokban, a tapasztalatok szerint ugyanis az emberek először a kármentéssel vannak elfoglalva, és csak ezután fordulnak a biztosítójukhoz. A biztosító közölte azt is, hogy a július 9-10-i viharok miatt már több mint ötezer kárbejelentés érkezett. A két hétvégét összesítve a teljes becsült kárérték elérheti a kétmilliárd forintot.

A Groupama Biztosítóhoz mintegy 900 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett az elmúlt négy napban, a becsült kárösszeg megközelíti a 300 millió forintot.

A bejelentések 38 százalékát felhőszakadás, 29 százalékát vihar, 19 százalékát villámcsapás, 8 százalékát jégverés miatt tették az ügyfelek. Az elmúlt napok esőzései, viharai erőteljesen érintették Budapestet és Pest megyét, az összes kárbejelentés 36 százaléka innen érkezett a Groupamahoz. A biztosító tapasztalatai alapján csökkenő mértékben, de a következő napokban még emelkedik majd a bejelentett károk száma.

A Groupama összesítése szerint az idei viharszezon okozta károk nagysága eddig meghaladta az 1 milliárd forintot.

A Generali Biztosító tájékoztatása szerint július második és harmadik hétvégéjének viharai után eddig csaknem 5500 bejelentés érkezett, összesen 1,5 milliárd forint értékben.

A Generali adatai szerint a július 9. és 13. közötti viharok leginkább Budapestet, valamint Pest, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyét érintették, a települések között Tata, a kerületek közül Budapest XX. és XXI. kerülete szenvedte meg leginkább a viharokat. Az elmúlt hétvége után Budapest mellett Debrecen is felkerült a dobogóra a károk számát tekintve.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.