Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csak akkor vannak ott, amikor a miniszter is.
Néhány hónapja minden este 7 óra körül egy rendőrautó parkol le Kásler Miklós budakeszi háza elé, és ott van egészen addig, amíg a miniszter reggel munkába nem indul – írja a Blikk.
A környékbeliek azt mondták a lapnak, hogy tavasz vége, nyár eleje óta látják a rendőrautót. Amikor a miniszter nincs otthon, a hatóság sem posztol a háza előtt.
A szomszédok korábbi beszámolója szerint azért indokolt a rendőrség védelme, mert korábban betörtek a miniszter sárvári szülőházába, míg mások szerint erre a Káslerhez beérkező, állítólagos fenyegetések miatt van szükség.
A Blikk kérdésére, miszerint a hír valóban igaz-e, az Országos Rendőr-főkapitányság a következő választ adta:
"A rendőrök nem konkrét személy- vagy objektumvédelmi feladatot látnak el. A területileg illetékes rendőri szerv szolgálati feladatait a mindenkori közbiztonsági helyzet, illetve egyéb szakmai szempontok figyelembevételével látja el, a szolgálatot ennek megfelelően szervezi" - írták.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.