Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Aki idén nyáron Üzbegisztánban tervezte a vakációzást, boldogan fogadhatja a külügyminiszter bejelentését.
Jó hírrel indult a szombat – írta ki a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookra. Azért a magyaroknak viszonylag szűk csoportja az, aki számára tényleg fontos és jó hírről van szó,
Szijjártó Péter azt jelentette be, hogy mostantól minden védettségi igazolvánnyal rendelkező magyar állampolgár szabadon utazhat Üzbegisztánba.
Üzbegisztán idén a magyar kormány számára fontos partnernek tűnik, a tavasszal egy nagy magyar delegáció utazott oda, hogy együttműködésről tárgyaljon, ekkor alapították meg az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot is. A politikusok minden olyan alkalommal, amikor hasonló megegyezést kötnek egy olyan országgal, amelynek Magyarországgal szinte semmilyen gazdasági kapcsolata nincsen, elmondják, hogy a magyar cégek így kaphatnak ott jobb üzleti lehetőségeket - de mint azt bemutattuk, valójában semmilyen egyértelmű trend nem látható, hogyan változott a kapcsolatfelvétel után a kereskedelmi mérleg. Üzbegisztán azért lehet érdekes, mert a legtöbb közép-ázsiai országgal ellentétben velük tényleg van értékelhető nagyságrendű kereskedelmi kapcsolatunk.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.