Az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ Shavkat Mirziyoyev, Üzbegisztán elnöke, valamint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kezdeményezésére jött létre. Üzbegisztán, 2021. március 30.

– valljuk be, egy ilyen feliratú embermagasságú emléktábla még akkor is megütközést keltett volna, ha a miniszterelnök nem egy olyan időszakban utazik el Üzbegisztánba tárgyalni erről, amikor vannak a magyar gazdaságnak égetőbb aktuális ügyei is, mint az üzbég krumpli. Orbán arról is beszélt: a magyar gazdaságpolitika harmadik fázisa indul be, a megerősödött magyar cégek külföldön hajtanak végre beruházásokat, és az ott megtermelt profitot fogják visszahozni Magyarországra.

Azt pedig Nagy István agrárminiszter mondta el, hogy magyar és üzbég szakértők közösen fogják felmérni az ottani burgonyatermesztési lehetőségeket, majd részletes projektet dolgoznak ki az ágazat fejlesztése érdekében.

Az egyik legelső kérdés, ami sokakban felvetődhet, az:

létezik-e értékelhető nagyságú magyar–üzbég külkereskedelem? A válasz erre meglepő, de igen.

Nem mintha tömegesen érkeznének hozzánk a Made in Usbekistan jelzésű termékek, tavaly a 34 ezer milliárd forintos magyar importból alig 144 milliónyit jelentettek az üzbég áruk – Budán vannak ennél drágább családi házak –, az viszont már nem elhanyagolható, hogy Magyarországról Üzbegisztánba tavaly 35,8 milliárd forint értékben vittek ki árut. Ez még mindig nem éri el az összes magyar export 1 százalékát, de Közép-Ázsiában Kazahsztán mellett az egyetlen olyan országgá teszi Üzbegisztánt, amellyel 10 milliárd forintnál nagyobb éves külkereskedelmi forgalmat bonyolítottunk le.

De hogy jön képbe itt a burgonya?

Nem véletlen, hogy az üzbég kormány számára nagyon fontos kérdés lett, mit lehet kezdeni a krumplival, ott nem a választás előtti osztogatásban van ennek fontos szerepe, hanem napi szintű krízist okoz. A 20 százalék körüli infláció önmagában sem semmi, de az egyik legfontosabb élelmiszer, a burgonya ára tavaly 42 százalékkal nőtt, nem sokkal korábban, 2017-ben pedig egy év alatt 90 százalékot drágult a krumpli – ezzel pedig a régióban Tadzsikisztán kivételével itt a legdrágább a burgonya.

Krumpliárus a taskenti piacon

AFP

Az akkori nagy áremelkedésnek is köze lehetett ahhoz, hogy 2018-ban az üzbég elnök személyesen vezesse a delegációt, amely az Egyesült Államokban érdeklődött a burgonyatermesztési technikák iránt, hasonlóképp próbálkoznak most a magyaroktól tanulni.

Az ok egyértelmű: az ottani, burgonyatermesztésre nem túl jó természeti adottságokból a mostani technikai feltételek mellett nagyjából kihozták a maximumot, miközben a lakosságszám folyamatosan nő. A népesség 2000 óta 24,8-ről 34,6 millióra nőtt, az egy főre jutó burgonyafogyasztás pedig évi 30 kilóról 100-ra. És hiába nőtt a megtermesztett mennyiség is évi 731 ezer tonnáról 3,1 millió fölé, a növekedés mára lelassult: az East Fruit szakportál összesítése szerint 2013 és 2016 közötti négy évben még évi átlagban 8 százalékkal nőtt az üzbég burgonya mennyisége, 2017 és 2020 között ez évi 3 százalékra lassult. Erre tett rá egy lapáttal, hogy a járvány miatt 600 ezer üzbég vendégmunkás hazament, márpedig valamit enniük nekik is kell, a szállítás pedig még drágábbá vált. Miután olyan hírek kezdtek el terjedni az idei év elején, hogy élelmiszerhiány van, az üzbég agrárminisztérium mindenkit megpróbált megnyugtatni, hogy ilyesmiről szó sincs, sőt, most tervezik növelni a megtermelt burgonya mennyiségét.

Az East Fruit szerint Üzbegisztán évente már 300 ezer tonna burgonyát vesz más országoktól, közel 15-ször annyit, mint a 2010-es évek első felében. Ez rettenetesen sok pénzbe kerül, az üzbégeknek megéri beruházni a tanulásba, hogyan lehetne hazai termékkel kiváltani. A magyar kormány pedig úgy számol, ha már úgyis megvan nálunk a tudás, megéri azt megosztani, hátha ennek hatására majd jobban megnyílik a közép-ázsiai piac a magyar cégek előtt.

AFP

Megéri Ázsiával üzletelni?

A magyar kormány már 2010-ben azt hirdette, hogy új világrend van születőben, olyan országokkal érdemes szorosabbra fűzni a kapcsolatot, amelyek addig nem nagyon voltak fent a magyar kereskedelmi térképen. Amikor viszont nem csak a szavakat kell figyelni, hanem a pénz útját is, egészen más látszik:

2012-ben a magyar export 22,5 százaléka ment az EU-n kívülre, 2020-ban 21,1 százalék. A magyar importban ugyanez az arány 29,2-ről 29,1 százalékra változott, és ezt is azzal együtt kell értelmezni, hogy amikor brit cégekkel üzletelnek magyarok, az most már unión kívülinek számít.

De nem szabad azt mondani, hogy semmilyen látható változás nem történt. Az Ázsiával folytatott magyar külkereskedelem valamelyest felpörgött az elmúlt években, csak épp nem olyan irányban, ahogyan azt a magyar kormány láttatni próbálja:

• 2012-ben Ázsiából 2773 milliárd forint értékben hoztak be Magyarországra termékeket, 2020-ban már 6198 milliárd forint volt ez a mutató (ebből csak az utolsó évben nagyjából 300 milliárdot jelentettek a kínai lélegeztetőgépek)
• eközben viszont a Magyarországról Ázsiába irányuló kivitel 1487 milliárd forintról csupán 1914 milliárdra nőtt.

De míg Kínával, Japánnal és Dél-Koreával egyre aktívabban üzletelnek a magyarok – nagyjából kétszeresére nőtt az oda irányuló magyar export tíz év alatt –, hogy értékelhetjük azt, amikor a miniszterelnök Üzbegisztánban vagy más közép-ázsiai országban beszél arról, új piacokat lát a magyar cégeknek? Azt egészen biztosan nem mondhatjuk, hogy ezekből az államokból évről évre több pénz érkezne be a magyar árukért. Tanulságos ezen a ponton országonként megnézni, hogy mennyi magyar terméket adtak el a közép-ázsiai országokba a keleti nyitás stratégiájának meghirdetése óta, ekkor ugyanis azt látjuk, hogy épp az üzbég növekedést kivéve nem látszik semmilyen értékelhető trend.

A Kazahsztánba eladott magyar áruk értéke épp tavaly nőtt tizenkét éves rekordra, de 2019-ben épp tízéves mélyponton volt. Mindenhol máshol csekély a forgalom és egyik évben nő, másikban csökken. De nem csak ebben a térségben látjuk ugyanezt. Négy éve mutattunk be példákat arra, hogy milyen egzotikus államokkal és véres diktatúrákkal üzletel szívesen a magyar kormány ha pedig megnézzük, hogy az abban a cikkben említett országokkal hogyan alakult a külkereskedelmünk az azóta eltelt években, szintén az derül ki, hogy nincs semmilyen egyértelmű irány. (Persze látványos, hogy a Türkmenisztánba irányuló magyar export mostanra a 2013-as csúcs hatodára zuhant, miután 2014-ben Szijjártó Péter aláírta a magyar–türkmén gazdasági együttműködési megállapodást, de ez is egy gyors zuhanás volt, majd néha kis növekedés, néha kis csökkenés.) Azaz úgy tűnik, azokban az országokban, amelyeket úgy hirdetnek, mint a magyar vállalatok jövőbeni fontos célpontjai, néhány cég jobb vagy rosszabb üzletei egyelőre erősebben alakítják a számokat, mint a kormány politikája.