Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Megengedi kis- és közepes vállalkozások alapítását a kubai kormányzat, amely eddig ragaszkodott az állami tulajdonhoz. Júliusban tömegtüntetések voltak a rossz élelmiszerellátás és a tűrhetetlen kórházi helyzet miatt. Erre reagált a kommunista vezetés.
A reformok felgyorsításával próbálja megoldani az elmúlt 30 év legnagyobb válságát a kubai kommunista párt, amely legutóbb akkor került ilyen szorult helyzetbe, amikor a Szovjetunió összeomlott és megszűnt a segély – írja az AFP tudósítója Havannából. Mit jelent a reform? 2000 olyan területet jelöltek ki, ahol a magánvállalkozás lehetséges, csakis a stratégiai szektorok maradnak meg állami ellenőrzés alatt. A gyenge ellátás miatt már eddig is sok magánvállalkozás működött Kubában, ahol több mint 600 ezren dolgoztak feketén. Ezek a cuentapropistasnak nevezett kis- és közepes vállalkozások kaptak most törvényes kereteket.
Júniusban még a miniszterelnök, Manuel Marrero Cruz azt mondta, hogy szigorúan szabályozni kell a magánvállalkozást, amely "nem léphet túl a határokon". Aztán jöttek a nagy tüntetések, amelyeket az élelmiszerhiány és a pandémia okozott, mire Kuba első embere, Miguel Diaz-Canel elnök sietve jóváhagyta az új törvényt a kis és közepes vállalkozásokról.
Kívülről nézve a reformok szerénynek tűnnek a válsághoz képest, de a szakértő arra mutat rá, hogy a szigetországban ez óriási változásnak számít. Oniel Diaz úgy nyilatkozott az AFP tudósítójának, hogy ez fordulópontot jelenthet Kuba gazdasági életében, amelynek komoly következményei lehetnek közép- és hosszú távon.
Vámmentes import
A BBC szerint a külföldről beutazók vámmentesen vihetnek be élelmiszert és gyógyszert a szigetországba. A baj az, hogy kevés a beutazó, mert a pandémia tönkretette a turizmust, amely jelentős bevételt hozott Kubának.
A gazdaság másik fő bevételi forrása a cukor volt, de az idei termés alulmúlta a várakozásokat.
Ráadásul a szigetországot sújtják azok az amerikai szankciók, melyeket Barack Obama elnök feloldott, de utódja, Donald Trump visszaállított. Az őt váltó Joe Biden elnök nem változtatott ezen, sőt feketelistára helyezte Kuba rendőrfőnökét és helyettesét a júliusi tüntetések brutális elfojtása miatt.
Mindennek az a végeredménye, hogy Kuba keményvaluta-készletei kimerülőben vannak, ezért nem tud élelmiszert és gyógyszert vásárolni külföldön.
Ezért az ország segélyt kért a katolikus Caritastól, amely igyekszik is mindent megtenni a kubai emberekért, de természetesen nem tudja megoldani a nagy gazdasági válságot Kubában.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.