Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A szervezet minden kiadását a magyar állam állja.
Közel 900 millió forintba került idáig a Türk Tanács budapesti képviselete – írta meg a Magyar Narancs. A szervezet minden kiadását az állam állja.
A Türk Tanács egyrészt ingyen használhatja a magyar állam által 1,4 milliárd forintból megvásárolt Ybl-villát és egy budai, Medve utcai irodát is, de a hazai képviselet minden fenntartási költségét, dolgozóinak bérét is az államkasszából fizetik.
A lap közérdekű adatigényléssel kérdezte meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcáját, hogy mindez pontosan mennyi költséget jelent az adófizetőknek, hiszen közpénzről van szó. A külügy pedig azt a választ adta, hogy „2019 szeptembere óta 891 millió forintba került a Tanács két budai képviseletének fenntartása, beleszámítva a hazai és nemzetközi munkatársak bér- és járulékköltségeit, az üzemeltetési díjat és a protokollköltségeket.”
A kiadások részletesen:
A Türk Tanácsot 2009. október 3-án alapították, és a török nyelvű, alapvetően iszlám vallású-kultúrájú közel-keleti és közép-ázsiai országok kormányközi szövetségét jelenti. A szervezet hivatalos tagjai Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Törökország és Üzbegisztán. A nem török nyelvű, európai és keresztény Magyarország 2018 szeptemberében csatlakozott megfigyelőként, egy évvel később pedig létrehozták a Türk Tanács budapesti képviseleteit.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.