Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Győri Szent Kamillus Római Katolikus Plébánia tavaly és idén is több tízmillió forinthoz jutott.
Idén tavasszal 50 millió forinttal támogatott egy győri katolikus templomot az Eximbank, amely tulajdonosi jogait a Külgazdasági és Külügyminisztérium gyakorolja – hívta fel a figyelmet a K-Monitor.
A történet másik érdekessége, hogy a támogatott templom, a Győri Szent Kamillus Római Katolikus Plébánia, ami Szijjártó Péter külügyi tárcavezető előtt sem ismeretlen: a miniszter ugyanis gyerekként itt szerepelt először közönség előtt, amikor felolvasta a szentleckét, illetve a mai napig ide jár imádkozni.
A K-Monitor szerint a Győri Szent Kamillus Római Katolikus Plébánia még a járvány első évében, vagyis 2020-ban is milliókhoz jutott (akkor 30 millió forinthoz), de a portál szerint elképzelhető, hogy ugyanennél a templomnál kötött ki egy 2019-es, „Római Katolikus Egyházközség” néven feltüntetett, 15 milliós támogatási összeg is.
Az adatokról az Eximbank közzétételi listájából tájékozódott a szervezet.
Ha már adatok: öt év után ismét közzétette az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB), hogy banki tevékenységéhez nem kapcsolódóan milyen cégeknek, illetve alapítványoknak nyújtott támogatást. A kedvezményezettek között van többek közt a CÖF és a Fradi is.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride sikertelenségéről is.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.