Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A hittanoktatási támogatások emelésére idén két különböző rovatban 1,7 milliárd forint jut, a jövő évtől pedig évente 5 milliárd forint.
A költségvetési átcsoportosítást a hétfő este megjelent határozat azzal indokolja, hogy a kormány „elismeri az egyházi személyeknek a társadalomban és különösen a hittanoktatásban végzett, a magyar nemzet lelki épülését és megmaradását szolgáló, valamint társadalmi szempontból is kiemelkedő munkáját.”
Ennek jegyében idén 3,2 milliárd, a jövő évtől évente 9,6 milliárd forintról kell gondoskodnia a pénzügyminiszternek az „egyházi közfeladatellátáshoz kapcsolódó céltámogatások és karitatív feladatok támogatása” címén a „külön megállapodással rendelkező egyházi jogi személyek és vallási közösségek egyházi személyei” jövedelempótlékának emelésére.
A hittanoktatási támogatások emelésére idén két különböző rovatban 1,7 milliárd forint jut, a jövő évtől pedig évente 5 milliárd forint.
Az ilyen jellegű gyakori határozatokhoz hasonlóan a kormány nem tér ki arra, hogy a pénzügyminiszter milyen költségvetési rovat terhére „gondoskodjon” a meghatározott összegekről, noha a 2022-es költségvetésről már törvény született, a következő évek gazdálkodásáról pedig már a jövő évi választás után alakuló országgyűlés és kormány fog dönteni. Az viszont szerepel a határozatban, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes „vizsgálja meg a Magyarországon szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka felosztására vonatkozó jogi szabályozást, valamint a kapcsolódó, korábbi megállapodásokat, és készítsen előterjesztést a felosztás új szabályaira vonatkozóan.”
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.