Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Több mint másfélszeresére nőtt egy év alatt a nyersolaj ára a nemzetközi piacon, a földgáz esetében még drámaibb a drágulás. Egy hideg tél tovább ronthatja a helyzetet – figyelmeztetnek szakértők.
Három év óta először 80 dollár fölé emelkedett egy hordó olaj ára, és minthogy a földgáz és a szén is rekordokat döntöget, energiagondok elé néz a globális gazdaság – írja a Financial Times.
Az olaj ára 55 százalékkal emelkedett egy év alatt, és ez óriási ugrás még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a pandémia miatt tavaly szinte leállt a világgazdaság. A földgáz esetében még drámaibb a helyzet: augusztus közepe óta az ár megkétszereződött. "Nemcsak az Európai Uniót és Nagy-Britanniát, de az egész globális gazdaságot energiaválság fenyegeti a tél folyamán" – nyilatkozta a Financial Timesnak Robert Rennie, a Westpac globális marketingigazgatója.
Az USA-ban a gáz ára 10 százalékkal tovább növekedett, de azután csökkenni kezdett, amikor kiderült, hogy az átlagosnál enyhébb tél várható az országban. Éves szinten így is 200 százalékos az áremelkedés, amit az magyaráz, hogy a palagázfúrások száma csökkent, a kereslet viszont gyorsan emelkedett, ezért a tartalékok ötéves mélypontra jutottak. Nem segítettek a nagy hurrikánok sem, amelyek akadályozták a kitermelést és a szállítást. A jövő sem derűs: "az árak még sokkal feljebb mehetnek, ha kiderül, hogy mégiscsak hideg lesz a tél" – jósolja Andrew Gillick, az Enverus energetikai tanácsadó cég vezetője.
A Fehér Házat különösen a magas benzinár nyugtalanítja: Biden elnök vizsgálatot rendelt el, hogy megtudják, miért is emelkedett csaknem 50 százalékkal egy gallon benzin ára az Egyesült Államokban.
A világpiacon jelenleg óriási verseny folyik az Európai Unió és Kína között az energiahordozókért.
Kínában 96 százalékkal emelkedett a szén ára, miközben a pekingi vezetés egyre inkább szeretne átállni a földgázra. Ezért óriási az igény a cseppfolyósított földgázra.
Peking rohamtempóban akarja javítani a főváros levegőjét, mert februárban ott rendezik meg a téli olimpiát. Ezért minden energiát oda koncentrálnak, így viszont óriási áramszünetek keletkeznek vidéken, különösen az északkeleti régióban.
A földgáz-kitermelés csökkenése és a magas ár arra ösztönöz sok felhasználót, hogy térjen át a kőolajra. Ez növelheti a keresletet, és persze az árat is. Kínában a kormány először kényszerült arra, hogy aukciót hirdessen a nagy olajfinomítóknak: ki kaphat az értékes importált nyersanyagból és mennyiért?
Minthogy az USA-ban rekordalacsonyan állnak az olajkészletek, ezért nem kizárt világméretű energiaválság sem, különösen, ha enyhítik a pandémia miatt elrendelt utazási korlátozásokat.
Az OPEC korábban azt jósolta, hogy a 2019-es globális fogyasztást csak 2023-ra éri el a világ. Az olajkartell folyamatos emelkedésre számít egészen 2035-ig, amikor csúcsra érhet a világ olajfogyasztása.
A szűk keresztmetszetek miatt az olajár tovább emelkedhet. A Goldman Sachs becslése szerint egy hordó Brent olaj elérheti a 90 dollárt is még az év vége előtt. Mindez kihathat a gazdaságra, amely lassulhat, és ennek következtében a cégek profitkilátásai is gyengébbek, mint korábban gondolták.
Ha a növekedés csökken, akkor a cégeknek nehezebb a növekvő beszerzési költségeket áthárítani a fogyasztókra. Emiatt csökkenhet a profit – figyelmezteti az európai döntéshozókat a Goldman Sachs.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.