Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csak százan lehettek volna, de nem oszlatott a rendőrség a szélsőjobb demonstrációján. Estig nem érkezett hír attrocitásokról.
Tüntetést rendezett Bukarestben több nacionalista szervezet, köztük a parlamenti képviseletet szerzett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az úzvölgyi temetőben történt után elhíresült Nemzet Útja (Calea Neamului) egyesület. A tüntetésen a Florin Citu vezette román kormány és a kabinet járványügyi intézkedései ellen demonstráltak.
A délután folyamán két helyszínen több ezren gyűltek össze, megbénítva a forgalmat a belvárosban. Néhány óra múlva mind a kormány székháza elé vonultak, ahol a román média becslése szerint estére mintegy 15 ezren gyűltek össze.
Mihai Tarnaveanu, a Nemzet Útja egyesület elnöke szerint az idegen elnyomás elleni tüntetésről van szó, a Covid-útlevél bevezetése és az oltás felvételének kikényszerítését célzó hatósági nyomás és megaláztatás miatt tiltakoznak. Claudiu Tarziu szenátor, az AUR társelnöke a demonstrációról tudósító újságírók előtt kijelentette: a Citu-kabinetet le kell váltani, véget kell vetni a megkülönböztető, a románokat egymás ellen és a „nemzeti egyház” ellen uszító politikának. A járványügyi intézkedések ellen emelt szót George Simion parlamenti képviselő, az AUR másik társelnöke is. Simion ellena tüntetés előtt bűnvádi feljelentést tett Alexandru Muraru, a román kormány antiszemitizmus és idegengyűlölet elleni küzdelemért felelős különmegbízottja. Ennek oka, hogy a miniszterelnököt Hitler-bajusszal ábrázoló képpel hirdette Facebookon az eseményt.
A csendőrség nagy erőkkel vonult ki, de nem próbálta feloszlatni a demonstrációt. Az esti órákig komolyabb incidensről nem érkezett jelentés. A Romániában hatályos járványügyi rendelkezések szerint tüntetéseket legfeljebb száz résztvevővel szabadna szervezni, a megmozdulásokon pedig kizárólag olyanok vehetnének részt, akik kaptak oltást, vagy átestek a koronavíruson.
A román szélsőjobb vezére: Ugyanazt az ideológiát valljuk, mint Orbán Viktor
Az AUR magyarellenes akcióival lett meghatározó politikai ereje Romániának, de mint kiderült, Orbán politikájával nagyon egyetért a pártelnök.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.