Idén és jövőre 859 barna medvét ölhetnek meg Romániában
A sürgősségi kilövések számát pedig megduplázták.
A sürgősségi kilövések számát pedig megduplázták.
HVG
HVG
MTI
Közel két és fél éves szünet után tartottak újra kormányfői V4 csúcsot. A gödöllői találkozó után szóba került az is, mi lehetett az oka a visegrádi négyek halódásának.
Azt akarják tudni, hogy az új magyar kormány hivatalosan visszavonta-e a volt lengyel igazságügyi miniszternek adott menekültstátuszt, mert erre szükség van az Amerikába küldendő kiadatási kérelemhez.
Egyetlen oroszpárti szuverenista maradt talpon Orbán Viktor bukása után Közép-Európában, de az ő helyzete is egyre komplikáltabb. Magyarország bezzegország lett Szlovákiából nézve, Robert Fico gondjai szaporodnak.
Minden médium kiemeli: ez Magyar Péter első miniszterelnöki látogatása külföldön, több miniszter kíséri, és a kapcsolatok javulását várják.
Kereskedelmi járattal, bécsi átszállással utazik Lengyelországba Magyar Péter és hat minisztere.
HVG
A Reuters forrásai szerint Christopher Landau utasította a budapesti nagykövetség munkatársait, hogy minél előbb állítsanak ki vízumot a hazájában korrupcióval vádolt korábbi lengyel igazságügyi miniszternek.
HVG
A szlovák miniszterelnök megmutatta, mennyire fitt.
HVG
Orbán Anita mélységesen elítélte a Kárpátalját is érintő orosz dróntámadást és csütörtökre berendelte az orosz nagykövetet.
HVG
A lengyel igazságszolgáltatás elől meglépő volt igazságügy-miniszterről a múlt héten derült ki, hogy elhagyta Magyarországot és az Egyesült Államokba utazott.
HVG
Az elnöki hivatal korábbi vezetőjét egy ingatlanberuházáshoz köthető pénzmosási ügyben vádolták meg a hatóságok, Andrij Jermak ugyanakkor tagadja érintettségét.
HVG
A szlovák kormányfő szerint a rossz szomszéd nagyobb baj, mintha égne a ház.
HVG
Kisebb lesz az áfa és a jövedéki adó, de az energetikai cégek különadókra számíthatnak.
Az állványon öten dolgoztak, amikor összedőlt.
HVG
Alekszandar Vucic szerb elnök szerint rendkívül drága rakétákról van szó, de kaptak rá egy kisebb kedvezményt.
HVG
Hivatásos katonákkal, tartalékosokkal és önkéntes területvédelmi erőkkel együtt lesz 500 ezres a lengyel hadsereg.
MTI
Az Orbán Viktor egykori testőre által vezetett TEK nem először kavar a Balkánon.
HVG
Alekszandar Vucsics kormánya olyan törvényt hozott, amely kvázi kiemelt beruházássá nyilvánítja az amerikai Tiborcz István, Jared Kushner szállodaépítését.
HVG
Az országban idén négyszázzal nőtt a medveészlelések száma tavalyhoz képest.
HVG