Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A börtönbüntetést kapott politikus Marbella főpolgármesterei mellett a városi tanács várostervezési menedzsere volt.
Spanyolország egyik legnagyobb korrupciós ügyében ítélték el korábban azt az üzletembert, akinek az egykori, murciai szállodaépületét megvette a Tiborcz István érdekeltségében álló, Orbán Ráhelt kreatív vezetőként alkalmazó BDPST Group – írja legfrissebb számában a HVG.
Orbán vejének az érdekeltsége egy 84 szobás szállodához jutott 9,3 millió euróért. A hotel egykor Juan Antonio Rocának a birtokában volt. A politikus Marbella főpolgármesterei mellett a városi tanács várostervezési menedzsere volt, és ebben a pozíciójában mindenható ura bármely építkezésnek, amelyek engedélyezéséhez rendszerint kenőpénzen keresztül vezetett az út.
A spanyol bűnüldözők azonban a kiterjedt Malaya-művelet keretében – sok más társa mellett – Rocára is rábizonyították a sikkasztást, a pénzmosást és a vesztegetést. Így a dúsgazdag politikust nemcsak 50 évi börtönre, hanem 233 millió eurós (80 milliárd forintnál is több) vagyon elkobzására ítélték. Emiatt került az igazságszolgáltatáshoz a szálloda, amelyet évek óta árultak, és kötött ki végül a BDPST-nél.
A cikk szerint a befektetés akár jó üzletnek is bizonyulhat, az elmúlt időszakban beszakadtak Spanyolországban az ingatlanárak, leginkább a Covid miatt. Ráadásul Tiborczék még további felvásárlási célpontokat is kiszemeltek a HVG szerint.
A spanyol tengerparton egyébként nincsenek egyedül a Marbellára költözött Tiborczék, korábban már más magyar befektetők is megjelentek. A városban Zsidai Royt is megtalálhatjuk, aki három éttermet is üzemeltet a településen.
További részleteket a HVG e heti számában és a HVG360-on olvashatnak:
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.