Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Most szűk a mozgástér, mert Gyurcsányék nem kértek kedvezőbb számítási szabályt – közölték.
„A kormánynak azért szűk a mozgástere, mert 2004-ben az uniós csatlakozási tárgyalások során a baloldali (Medgyessy–Gyurcsány-) kormány kérhetett volna kedvezőbb számítási szabályt a kötelezően alkalmazandó jövedéki és áfarendelkezések alól; de nem tette” – ezt írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ az ATV Híradó kérdésére, mely úgy szólt, miért magasak az üzemanyagárak, és azok ellen mit készül tenni a kormány.
A válaszban arra is kitértek, hogy a kormány az EU-ban egyedülálló módon csökkentette az üzemanyagok adóját idén április 1-től. Ez a gázolaj esetében literenként 10 forintos, a benzin esetében pedig literenként 5 forintos csökkenést jelentett. Arra viszont már nem tértek ki, hogy a jövedéki adó mértéke egy konkrét érték, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal negyedévenként határoz meg. Annak alapján, hogy a kőolaj világpiaci ára az előző negyedév első 75 napjában 50 dollár alatt vagy fölött volt-e.
Degeszre keresi magát az állam az 500 forintos benzinárral - infografikán mutatjuk a részleteket
Van-e ebben az országban bármi, ami jobban drágul, mint a benzin? - kérdezhetik az autósok tankolásnál. Még jó, hogy vannak statisztikusok, akik erre egész konkrét választ tudnak adni: igen, az étolaj.
Az autósoknak mindez azonban nem sok vigaszt nyújt, miután szerda után pénteken is tovább emelkedtek az üzemanyagárak.
Tényleg drága a magyar benzin? Van ország, amivel nem cserélnénk
Nyusztay Máté - Sztojcsev Iván Gazdaság Abból a nagyjából 500 forintból, amit az ember otthagy a benzinkútnál egy liter üzemanyagért, több mint 250 forint a az államkasszába vándorol. Grafikonra tettük a benzinárak összetevőit részletes bontásban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.