Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mesterlövészpuska, valamint hangtompítós géppisztoly is került a listára.
Felfegyverkezett az Országgyűlés házőrsége – írja a Magyar Narancs az országgyűlés oldalán fellelhető egyik dokumentum alapján. Aszerint az Országgyűlés házőrsége vett mesterlövészpuskát, két géppisztolyt, gránátvetőt, és két új pisztolyt is 2020 szeptembere óta.
A Kövér László alá tartozó fegyveres testületnek több mint négyszáz tagja van, 2017-ben kaptak felhatalmazást nagy tűzerejű fegyverek használatára, de vettek sokkolót és betáraztak viperából is. A fegyverkezést 2017-ben a Belügyminisztérium terrorveszéllyel indokolta.
Az eszközök közül leginkább a mesterlövészpuska emelkedik ki: a lap szerint az Accuracy AT 308-al 800 méterre el lehet lőni, beszerzési ára pedig 2,1 millió forint körül mozog. Hasonlóan nagy fogás az AAMI-WEAPONS AV-140-es gránátvető, ami három másodpercen belül képes kilőni hat töltényt. Ezekből a házőrség beszerzett könnygáz- és testre lőhető műanyaggránátot is, amely a leírás szerint átmegy az üreges ajtókon és préselt falemezeken is.
(Kiemelt képünk archív.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.