Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
53 milliárd forintot könyvelhettek el bevételként.
Jelentősen nőtt a 4iG Nyrt. árbevétele az idei első kilenc hónapban, a leányvállalatok teljesítménye is hozzájárult ahhoz, hogy a konszolidált értékesítési nettó árbevétel 2021 január-szeptemberben 58 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, elérte az 53 milliárd forintot – tudatta közleményben a vállalatcsoport 2021 harmadik negyedéves gyorsjelentése alapján.
A közleményben a vállalatcsoport hozzátette, hogy a cég menedzsmentje szerint a negyedik féléves kilátások még ennél is kedvezőbbek, „hiszen az iparágra jellemző, hogy az év végén teljesülnek és zárulnak megállapodások”.
A bevételek mellett a jövedelmezőség is jól alakult 2021 első háromnegyed évében – emelik ki a közleményben. A pénzügyi és értékcsökkentési leírások előtti eredmény 22,1 százalékkal 3,53 milliárd forintra emelkedett, az egy részvényre jutó nettó eredmény 52 százalékkal 31 forintra nőtt. Hozzátették, hogy az egy részvényre jutó saját tőke 142 százalékkal 130 forintra emelkedett.
A bevételekkel egy ütemmel a cégcsoport létszáma is nőtt, már 1800-an dolgoznak a 4iG-nek.
A 4iG-be a közelmúltban bevásárolta magát egy német világcég, a Rheinmetal AG is:
Német világcég vásárolta be magát a 4iG-be
A Rheinmetall AG megveszi a Jászai Gellért-féle magyar cégnek a negyedét. A német hadiipari óriás és a 4iG egy közös informatikai vállalatot is létre fog hozni.
A 4iG főtulajdonosával, Jászai Gellérttel szeptemberben készített interjút a HVG:
Jászai Gellért: Senki sem tart pisztolyt a fejünkhöz
A kormány nem kényszeríti túl drága terjeszkedésbe a céget - állítja a korábban Mészáros Lőrinc nevével összefonódó 4iG főtulajdonos-irányítója. Cége többségi részesedést szerez az Antenna Hungáriában, de szerinte az állam jól jár majd azzal, hogy kisebbségi tulajdonos lesz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.