Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Pénteken ismét ügyészek jártak a Juventusnál, a könyvelést és Cristiano Ronaldo átigazolásának anyagi részét vizslatták.
A Juventus megerősítette, hogy pénteken ismét jártak náluk az olasz hatóság ügyészei, akik a könyvelésük, valamint a Cristiano Ronaldo átigazolása kapcsán felmerült vádak ügyében vizsgálódtak.
A klub szerint a torinói ügyészek a Juventus, valamint az együttes jelenlegi, Andrea Agnelli, Pavel Nedved, Stefano Cerrato és Cesare Gabasio, illetve korábbi vezetőivel szemben zajló nyomozással kapcsolatban vizsgálódtak.
A rendőrség múlt héten tartott razziát a Juventusnál a 2019 és 2021 júniusa közötti pénzügyeivel kapcsolatban. Gyanújuk szerint a klubvezetők valótlan dolgokról tájékoztatták a befektetőket és nem létező tranzakciókat számláztak. A nyomozók így kíváncsiak voltak a játékos-kereskedéssel kapcsolatos dokumentumokra. Az Ansa olasz hírügynökség információja szerint a mostani vizsgálatokban már Cristiano Ronaldo távozásának anyagi részére is kíváncsiak.
A 36 éves portugál támadó augusztus végén tért vissza a Manchester Unitedhez, amelyben 2003 és 2009 között szerepelt először.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.