Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Hosszú kamatemelési ciklusra készül az MNB az alelnöke szerint, amíg sikerül letörni az inflációt. Virág Barnabás azt is mondta, kerülni fogják, hogy ide-oda rángassák az egyhetes betéti ráta kamatát.
Az infláció leszorításáig még hosszú, kiszámítható pályán haladó kamatemelési ciklusra kell készülni Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint, aki a Világgazdaságnak adott interjút kedden.
A jegybank alelnöke közölte, hogy a koronavírus-járvány következményeként kialakult gazdasági és pénzpiaci körülmények évszázadonként egyszer ha adódnak; nincsenek kipróbált receptek, gyorsan kell reagálni; kiszámíthatóság és rugalmasság kell a megoldáshoz.
Újra kamatot emel a jegybank, 3 százalék fölött az irányadó ráta
3,1 százalékra emelte a jegybank az egyhetes betéti tender kamatát.
Megerősítette, hogy az MNB 2021 után, 2022-ben is 5 százalékos inflációra számít. Az inflációs adatokat kettősség alakítja, a novemberi 7 százalékos tetőzést követően a pénzromlás fokozatosan süllyedni kezd, azonban a maginfláció még legalább 2022 közepéig emelkedik.
"Le fogjuk győzni az inflációt, bármilyen hosszú út is áll még előttünk. Ezen az úton az egyhetes betéti ráta alakításával annyi kamatlépést hozunk előre, amennyi szükséges. Minden lépésünk, amit az egyhetes betéti rátával teszünk, tartósan beépül a kamatemelési ciklusunkba is" – mondta. A cél szerinte, hogy újra elérjük a 3 százalék körül inflációt.
"Amint kiérünk ebből a turbulens időszakból, az alapkamat szintje ismét összeér az egyhetes betéti rátával. Nem fogunk minden héten emelni. Azt azonban mindenki biztosra veheti, hogy amikor helyzet lesz, akkor az MNB a kellő erővel fog fellépni annak kezelésében".
Arról is beszélt, hogy a következő hónapokban a reálkamat gyors emelkedése várható. Mind az emelkedő nominális kamatszint, mind a csökkenő infláció ebbe az irányba hat majd szerinte. A jelenlegi várakozások szerint a leggyorsabb emelkedés a reálkamatok terén a régióban Magyarországon várható – mondta.
"Bizonyos, hogy a koronavírus-járvány előtti éveknél tartósan magasabb reálkamat-környezettel fogunk kikerülni a normalizációs folyamatból" – mondta Virág Barnabás.
Arra a felvetésre, hogy az egyhetes betéti ráta alkalmazásával nehezebben lehet majd átlátni a jegybank szándékait, azt mondta, hogy itt is kerülni fogják a kamatok ide-oda rángatását, “az egyhetes betéti ráta egyirányú utcában mozog”. Szerinte 1-2 héten belül mindenki pontosan érteni fogja a rendszert.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.