Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Az európai autóipar lassú a hátrány ledolgozásában.
Az alkatrészek tekintetében Ázsiának és más térségeknek vált kiszolgáltatottá az európai autógyártás – hívta fel a figyelmet a Bosch egyik távozó vezetője, A német cég felügyelő bizottságának elnöke, az idén év végén leköszönő Franz Fehrenbach úgy vélte, hogy Európa a félvezetők és az akkumulátorok terén túlságosan függővé vált, márpedig az elektromos és önvezető autók korában ez a két legfontosabb alkatrész.
A német Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban rámutatott, hogy az európai autóipar lassú a hátrány ledolgozásában és a helyi kapacitások kiépítésében. Úgy vélte azonban, hogy ez nem a politika hibája, hanem a költségek optimalizálása miatt alakult így. A német cégek igyekeznek pótolni a kapacitásokat, a Volkswagen például 6 nagy akkugyárat épít partnereivel 2030-ra.
A Bosch – a világ legnagyobb autóalkatrész-beszállítója – pedig az idén nemrég bejelentette, hogy 1 milliárd eurós chipgyárat épít. A német vállalatnak ez az eddigi legnagyobb beruházása.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.