Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Gődény Györggyel reklámozta a Nutriversum Kft. az étrend-kiegészítőit, pedig ez tilos. Jelentős bírságot szabott ki rájuk a GVH.
A Nutriversum Kft. az uniós ágazati szabályokkal ellentétesen, a fogyasztókat megtévesztve reklámozta étrend-kiegészítőit Gődény György gyógyszerésszel – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely a jogsértés miatt 23,6 millió forintos bírságot szabott ki.
A hatóság tavaly év végén indított vizsgálatot a Nutriversum étrend-kiegészítők reklámjai miatt, amelyek Gődény szereplésével népszerűsítették a termékeit a YouTube-on és egyéb csatornákon. Az eljárás során kiderült, hogy a reklámok az élelmiszerekre vonatkozó uniós szabályokkal ellentétesen hirdették az étrend-kiegészítőket a gyógyszerésszel, hangsúlyosan kiemelve a végzettségét és foglalkozását.
A közösségi szabályozás értelmében ugyanis a kereskedelmi üzenetekben ugyanis – tartalmuk valóságától függetlenül – tilos élelmiszerekkel kapcsolatban orvos, egészségügyi szakember, vagy (bizonyos kivételekkel) egészségügyi szervezet ajánlásaira hivatkozni.
A GVH emellett tartalmi problémákat is talált: egyes hirdetések megtévesztően sugallták a cég termékeiről, hogy fogyasztásuk képes kiváltani a változatos, kiegyensúlyozott étrendet. Az uniós szabályozás szerint ugyanakkor az étrend-kiegészítők reklámozásakor kifejezetten tilos erre utalni, hiszen tudományosan megalapozatlan, téves tájékoztatást jelent a fogyasztóknak.
387 millió forintos nyereséget termeltek a vírusszkeptikus Lenkei Gábor cégei a járvány első évében
A termékeket forgalmazó Nutriversum Kft. az eljárás során együttműködött a versenyhatósággal: eltávolította a kifogásolt videótartalmakat, elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslatról is.
A versenyhatóság egyúttal 166 ezer forintos bírságot rótt ki a Gődény Györgyöt a marketing-együttműködésben képviselő East to West Hungary Trade Kft.-re.
Gődény György még szeptemberben kapott egy év felfüggesztett börtönbüntetést rémhírterjesztésért, de nem fogadta el a bíróság végzését.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe a Fehér Házban.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.