Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A GKI-nak – az EU támogatásával készített – felmérése szerint az év első hónapjában az üzleti és fogyasztói várakozások is emelkedtek, de míg az előbbiek érezhetően elmaradnak, az utóbbiak jóval kedvezőbbek tavaly novemberi szintjüknél. A járvány előtti szintet azonban még mindig nem érik el.
A GKI konjunktúraindexe a novemberi és decemberi csökkenés után 2022 januárjában visszaemelkedett tavaly novemberi szintjére. Az üzleti szférán belül januárban a szolgáltató cégek kivételével minden ágazat derűlátóbbá vált, az ipari bizalmi index is emelkedni tudott a decemberi átmeneti visszaesés után. Ez a rendelésállomány kedvezőbb megítélésnek és a javuló termelési várakozásoknak volt a köszönhető, az exportlehetőségekről és a készletekről alkotott vélemény azonban romlott. Az építőipari termelők hangulata januárban hibahatáron belül javult, de ezen belül a mélyépítőké romlott. A kereskedelmi bizalmi index a decemberi jelentős csökkenést követően kisebb mértékben, de emelkedett. A szolgáltatói bizalmi index januárban valamelyest csökkent, romlott az általános üzletmenet és a várható forgalom megítélése.
A cégek áremelési törekvése az építőipar kivételével – ahol a decemberi történelmi csúcshoz képest némi fékeződés történt – minden ágazatban tovább erősödött. A kereskedelmi cégek körében a decemberi kétharmadról háromnegyedre nőtt az áremelésre készülők aránya. A szolgáltató szektorban ez az arány bő 50 százalék.
A kormány számára kedvező folyamat, hogy miközben az infláció csúcsokat dönt – a legutóbbi, decemberre vonatkozó adat az elemzőket is meglepte –, a fogyasztók inflációs várakozása több hónapos erősödés után második hónapja gyengül. A magyar gazdaság jövőbeli helyzetét a vállalatok továbbra is pesszimistán látják – különösen a kereskedelmi és szolgáltató szektorban –, de ennek mértéke januárban enyhült. A lakosság véleménye is kedvezőbb lett.
A GKI fogyasztói bizalmi index a novemberi jelentős csökkenés után decemberben és januárban is emelkedett, tavaly nyári szintjére tért vissza. A lakosság saját januári pénzügyi helyzetét a decemberinél kissé kedvezőbbnek látta, közel azonosnak a járvány előttivel. A megtakarítási képesség megítélése ugyancsak kedvezőb lett, ám nagy értékű fogyasztási cikkek vásárlására decemberhez képest kevésbé hajlamosak az emberek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.