Három NFT-t foglalt le a brit adóhatóság

Meg kell akadályozni, hogy az illegálisan szerzett pénzt az új technológia segítségével mentsék ki - így indokolta a brit adóhatóság azt, hogy első alkalommal foglalt le NFT-ket.

  • hvg.hu hvg.hu
Három NFT-t foglalt le a brit adóhatóság

Három embert letartóztatott a brit adóhatóság azzal a gyanúval, hogy 250, valójában nem működő cégen keresztül 1,4 milliárd fontot próbáltak meg elcsalni. Lefoglalták a vagyonuk jelentős részét is, és ez az a pont, ahonnan az adócsalás leleplezéséről szóló hírre sokan felkaphatják a fejüket: a lefoglalt vagyonelemek között van három NFT is – írja a BBC. Ez volt az első alkalom, hogy NFT-t foglaltak le az adóellenőrök.

Az NFT, magyarul nem helyettesíthető token lényege nagyon leegyszerűsítve az, hogy igazolja, egy digitális adat – mint például egy műalkotás – az eredeti, nem pedig egy másolat. Ebben sokan látnak óriási üzletet, bár még mindig nagy kérdés, hogy nem csak egy lufit fújnak-e épp még nagyobbra. A brit adóhatóság mindenesetre úgy gondolja, amíg a jelenben nagy értéke van egy ilyennek, addig megéri lefoglalni. Már csak azért is, hogy ne ebbe próbálják menekíteni a gyanúsítottak a pénzt.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.