Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Jelentős a gyengülés ahhoz képest, amilyen a nap elején volt a forint, de a 400-as szinttől egy kicsit távolabb került. Kérdés, ez milyen áron lesz tartható.
Délelőtt egy hatalmas zuhanás után már a 400-at karcolta a forintárfolyam az euróhoz képest, 399,87-nél torpant meg, de nem törte át a lélektani határt. Egy időre utána 397-nél állt az árfolyam, majd délután 1 óra körül erősödni kezdett. Ahogy kinyitottak az amerikai tőzsdék, meglepően stabilra váltott a forint: délután órákon át a 392-393-as szint határán állt, majd 16 óra után 395-ig gyengült. Ahhoz képest persze, hogy 387-ről indult a nap, ez is jelentős gyengülés, de egy fokkal még mindig jobb, mint amilyen a délelőtt volt.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője azt írta: a forint jelentős gyengülése miatt a Magyar Nemzeti Bank várhatóan rendkívüli lépésre kényszerül. Az eredeti terv szerint a Monetáris Tanács kedden tartana egy olyan ülést, amelyen a kamatokon nem változtatnak, de szerinte „szinte biztosan módosítani fognak a feltételeken”, akár 1-2 százalékponttal is megemelhetik a most 3,4 százalékos alapkamatot, és megágyazhatnak annak, hogy csütörtökön a most irányadó egyhetes betét kamatát 5,35 százalékról még tovább emeljék.
“A régiós gazdaságokat nézve a Magyar Nemzeti Banknak a legkisebb a devizatartalék” – tette hozzá. A csehek rendelkeznek messze a legmagasabb összeggel, de a lengyeleké is számottevően meghaladja a magyar szintet. Németh Dávid szerint ez azért fontos, mert a devizatartalék segítségével tudja a jegybank tompítani a deviza leértékelődését.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
Az üvegtábla egy zebrára esett, nagy szerencse, hogy senki nem sérült meg.