Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Amelyik kút nem tud üzemelni, annak működtetését a kormány átadja a Molnak. Akkor is, ha egy kút azért nem tud üzemelni, mert a nagykereskedőtől (aki a Mol) nem kapott üzemanyagot.
Beindult – erősítették meg a Népszava forrásai, hogy legalábbis három, 48 órán túl zárva tartó hazai töltőállomás ideiglenes tovább-üzemeltetésére az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) már kirendelte a Molt. A lap információi szerint a szaktárca „kis”, települési kutaknál érvényesítette a 480 forintos üzemanyagár-plafon tavaly novemberi meghúzásával egy időben megjelent rendeletet.
A Népszava úgy tudja, a három szóban forgó, kis kút amiatt kényszerült több napos bezárásra, mert a Moltól mint nagykereskedőtől nem kapott üzemanyag-utánpótlást.
A Molnak egyébként aligha érdeke bármiféle kutak üzemeltetésének átvétele, a procedúra rendkívül bonyolult, ugyanakkor egyáltalán nem szabályozott. Tulajdonszerzésről nincs szó, ezeket a kutakat majd vissza is kell adni.
A kormány már többször módosította az árstop szabályait, ám az üzemanyag-piacon egyre nagyobb a káosz. Az ármaximum okozta veszteséget eleinte a kiskereskedőkkel (a kutakkal) akarták benyeletni, de miután nyilvánvalóvá vált, hogy ez tömeges kútbezárásokhoz vezet, a kutasok állami segítséget kaptak, és a nagykereskedelmi árat is maximalizálták. Minek hatására a Molon kívüli nagykereskedők felhagytak a tevékenységükkel, így „logisztikai problémák” problémák alakulta ki a kutak ellátásában. Amit súlyosbított, hogy a nyomott hatósági ár miatt mind külföldi, mind belföldi nagyfogyasztók (kamionok, teherautók, buszok) is a magyarországi kutakon tankoltak. A kormány szigorított, de a „logisztikai problémák” nem oldódtak meg teljesen, az új szabályok nem egyértelműek, a hazai fuvarozók, illetve a mezőgazdasági vállalkozások is bajban vannak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.