Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Több belföldi és nemzetközi MÁV-járatot valamint a Volánbusz egyes vonalait is érinti a vasárnapi óraátállítás.
A hétvégén kezdődik a nyári időszámítás, vasárnap az órákat a hivatalos idő szerint, hajnal kettőkor, egy órával későbbre, háromra kell állítani. Amíg az egységes EU-s időszámításról szóló vitáknak nem kerül pont a végére, addig továbbra is állíthatjuk az órát, ami hatással van a nemzetközi és hazai vasút- és távolságibusz menetrendekre is.
A MÁV közleménye szerint az óraátállítás számos belföldi és nemzetközi járatot érint, a változás a hazai vasútvonalak közül a Budapest–Vác–Szob, valamint a Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalakon lesz a leginkább jelentős, de számos egyéb vonalat is érint.
A vasútvillamosok közül a szegedi és hódmezővásárhelyi járatok lesznek kitéve módosításoknak, a nemzetközi vonatforgalomnál pedig csak a Bécs–Bukarest vonalon közlekedő két járat kerül módosításra. A 26-án külföldre tartó, éjszaka induló vonatok pedig előreláthatólag 60 perccel később fognak célba érni.
A távolsági buszok esetében is érzékelhető lesz az óratekergetés, elsősorban Kiskunhalas és Érd környékén közlekedő buszok menetrendjében lesz eltérés. Bővebb információk a MÁV és a Volánbusz oldalain találhatóak.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.