Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a nyugati országok öngólt lőttek azzal, hogy szankciókat léptettek életbe Oroszországgal szemben - írja a Reuters.
Szerinte ez a nyugati gazdaságot rombolja.
Putyin szerint Oroszországban az infláció stabilizálódik, és a kiskereskedelmi kereslet is normalizálódott. Az orosz jegybank elnöke viszont korábban arról beszélt, 2024-re lehet újra 4 százalék az infláció Oroszországban (idénre 20 százalékos árnövekedést és 10 százalékos gdp-visszaesést várnak) és már nem tudnak tovább a tartalékokból élni.
A nyugati országok súlyos szankciókat vetettek ki Oroszországra az ukrajnai invázió miatt.