Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A jövő héten zárulhat a Sotheby’s árverése, melyen kalapács alá kerül Diego Maradona ikonikus futballmeze.
Az árversére kerülő csíkos mez volt a tavaly előtt elhunyt focistán 1986-ban, amikor a világbajnokságon az angolok ellen játszott Argentína - emlékeztet a portfolio.hu. E meccs második félidejében két történelmi gól is született. Az egyiket azóta csak „Isten kezeként” emlegetik, ugyanis egy sikertelen felszabadítási kísérlet után az angol kapussal felugorva, a kezét is használva szerezte meg Maradona a vezetést. A meccs utáni sajtótájékoztatón hangzott el az azóta legendás mondat a focista szájából: „A gól egy kicsit Maradona fejével, és egy kicsit Isten kezével született”.
De Maradona egy másik gólt is rúgott, ami szintén rákerült a sporttörténet legszebb lapjaira: a saját térfeléről indulva egy hatvanméteres szólóba kezdett, ami alatt a fél angol csapatot kicselezte és megszerezte a második argentin gólt.
Itt mindkét gólt visszanézhetjük:
A most kalapács alá kerülő mez tehát nemhiába értékes, egy ismertelen licitáló már 4 millió fontot (1,8 milliárd forint) ajánlott érte és még nincs vége az árverésnek. Az biztos, hogy ez lesz a valaha eladott legértékesebb sportrelikvia.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.