Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Robbanásszerű, akár 30 százalékos drágulás is elképzelhető a főzdék szövetsége szerint.
"Még soha nem láttunk ilyet, minden elképzelést felülmúl a költségek növekedése" – mondta Holger Eichele, a szövetség ügyvezetője a Bildnek. Az áram 250, a sörmaláta 70 százalékkal drágult, de még a raklapok ára is másfélszerese a tavalyi árnak.
A sörkerti szezon nyitására időzített összeállítás szerint az "óriási költségnyomás" következtében az év végéig akár 30 százalékkal nőhet a sör ára. Az ágazatot már a járvány is megviselte: 2019-ben még 92,2; két évvel később már csak 85,3 millió hektoliter sört értékesítettek Németországban. Az árbevétel 8,347 milliárd euróról 7,553 milliárd euróra csökkent, és az egy főre jutó fogyasztás is csökkenő tendenciát mutat.
A járvány előtt 1552, tavaly már negyvennel kevesebb sörgyár működött az országban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.