Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
371,09 a dollár-forint árfolyam új történelmi mélypontja.
A forint euróval szembeni árfolyama lényegében egy lendülettel gyengült a 382-es szintről 385 fölé péntek délelőtt. A csúcspont 385,3-nál volt, innen erősödni kezdett az árfolyam, de a 383-as szintről ismét gyengülni kezdett. Az árfolyam utoljára március elején volt ilyen gyenge, egész pontosan akkor, mikor a történelmi, hajszál híján 400-as mélypontról fokozatosan visszaerősödött 370 környékére.
A forint dollárral szembeni árfolyama eközben 370 fölé romlott – ilyen gyenge még sosem volt a forint az amerikai devizával szemben. A dollárral szembeni árfolyam kis híján elérte a 371,1-t, csak onnan kezdett erősödni valamelyest.
A forint árfolyamát vélhetően kevéssé támogatta, hogy csütörtökön a jegybank nem emelt az irányadó rátáján, az egyhetes betét kamatán – igaz, a beállt menetrend szerint nem volt esedékes kamatemelés. Virág Barnabás jegybanki alelnök a Világgazdaság konferenciáján azt mondta, hogy „Tartós inflációval nézünk szembe, fel kell készülni arra, hogy a monetáris ciklus elhúzódhat” – vagyis hogy a szigorú, és egyre szigorodó monetáris kondíciókat a jegybank sokáig fenn fogja tartani.
Virág Barnabás szerint a hazai gazdaság kilátásai egyelőre jók, ugyanakkor a világgazdaságot a stagfláció veszélye fenyegeti. Ez azt jelenti, hogy a magas infláció lassú gazdasági növekedéssel jár együtt, ami igen nehézkessé teszi a hagyományos költségvetési, illetve monetáris megoldások alkalmazását. Ugyanis a gazdasági növekedés ösztönzése általában inflációnövekedéssel is jár, míg az infláció csökkentése a gazdasági növekedés mértékét is negatív irányba befolyásolja.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.