Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az egyik extraadóval érintett ágazat, a biztosítók esetében például nem is tért el jelenleg az árbevétel arányos nyereségük a nemzetgazdasági átlagtól.
Nem fogják a cégek áthárítani a fogyasztókra a különadókat – állítja a frissen kinevezett gazdaságfejlesztési miniszter. Nagy Márton szerint csak a kormány által extraprofitnak hívott részét adóztatják meg a nyereségnek.
A GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója, Molnár László az RTL Híradónak azt mondta: a közgazdaságtanban nincs olyan, hogy extraprofit. A biztosítók esetében például nem is tért el jelenleg az árbevétel arányos nyereségük a nemzetgazdasági átlagtól, így ez önmagában nem indokolná az extra terhet. Ugyanez elmondható a kiskereskedelmi láncokról is.
„Ne az emberekkel fizettessék meg" - mondta a kormány, majd jellemzően az emberek fizették meg az extraprofitadót
Az extraprofitra hivatkozni már 2010 előtt is megpróbáltak néha a kormányok, igazán csúcsra viszont az elmúlt 12 évben pörgött ez. Ehhez pedig szorosan kapcsolódik a politikai kommunikáció nagy mondása: „ne az emberekkel fizettessék meg". Amivel annyi a baj, hogy az extraprofit fogalmát nagyon nehéz igazságosan értelmezni, és a legtöbb esetben megérezték a fogyasztók a különadókat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.