Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
15,8 százalékkal több pénzt költöttek a magyarok a boltokban idén áprilisban, mint egy évvel korábban. A legdurvább ütemben a benzinkutak forgalma nőtt.
A naptárhatástól megtisztított adatok szerint 15,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom idén áprilisban az egy évvel korábbihoz képest, és csak azért nem lehet erre azt írni, hogy soha nem látott növekedésnek számít, mert a márciusi 16,7 százalék még ennél is nagyobb volt.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint részletesen így nézett ki a növekedés:
A nagy növekedés egyik oka az, hogy tavaly áprilisban, amihez hasonlítjuk a mostani számokat, még több lezárás is volt a járvány miatt, az élelmiszerüzletek kinyithattak, más boltokban voltak korlátozások. Jól látszik a számokon, milyen fajta üzletek közül zárt be több tavaly tavasszal: a ruha- és cipőboltok forgalma 67, a használtcikküzleteké 51 százalékkal lett magasabb most, mint egy évvel korábban.
A kormányzati pénzszórás is sokat magyarázhat a mostani növekedésből – tavaly november és idén március között nagyjából kétezer milliárd forintot szórtak az emberek közé, így aztán többet is lehetett vásárolni. A nem kormányzati béremelések is tovább növelték az elkölthető pénz mennyiségét. A benzinkutak forgalmát megdobta a benzinturizmus is, az élelmiszerüzleteknél pedig azt sem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni, hogy idén április 17-én volt húsvét, tavaly pedig április 4-én, vagyis 2021-ben a húsvéti hosszú hétvége előtti bevásárlások egy része még márciusban történt meg.
És a forgalmat növelte egy olyan tétel is, amelynek sok vásárló nem örült: 9,5 százalékos volt az infláció, így ha ugyanakkora mennyiségű árut vásárolt valaki, mint egy éve, az a forgalmi statisztikában már önmagában majdnem kétszámjegyű növekedést jelentett.
A csomagküldő és online kiskereskedelem forgalma volt az egyetlen, amely csökkent, 4,2 százalékkal, ebbe könnyű belelátni a tavalyi lezárások hatását.
2022 első négy hónapjában összességében 11,8 százalékkal volt nagyobb a bolti forgalom, mint 2021 január-áprilisában. Az élelmiszerüzletekben csak 2,6, a nem ételt árusító boltokban 16,4 a benzinkutakon pedig 30 százalékkal több pénzt költöttek idén eddig, mint a tavalyi év elején.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.