Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
De erről nem ő dönt, hangsúlyozta a Mol-vezér egy friss interjúban.
Interjút adott a Mandinernek Hernádi Zsolt. A Mol elnök-vezérigazgatója az Európai Uniót is egyre jobban foglalkoztató üzemanyag-ársapkáról is elmondta a véleményét. Azt mondta, a hatósági árazást a jelenleg érvényes, július elsejei lejárati idő után, ha nem is egy lépésben, fokozatosan ki kellene vezetni. Ellátásbiztonsági szempontból Hernádi szerint ez lenne a célszerű, mert a magyar piac akkor tud jól működni, ha van benne valamennyi import. Márpedig a nyomott árnak kiszorító hatása van, ebből az következik, hogy előbb-utóbb hiány keletkezik, érvelt Hernádi.
A magas üzemanyagárakról azt mondta, a túlkereslet okozza, muszáj lenne csökkenteni a fogyasztást is, az majd korrigál. Felidézi, hogy egyre gyakrabban hangoznak el javaslatok, mint a tömegközlekedés támogatása, a nagyvárosi autómentes hétvégék. A rászoruló rétegeket pedig célzott támogatással kell és lehet segíteni.
A kormány "extraprofit-adónak" keresztelt különadójáról azt mondta, a Mol jelen állás szerint ki tudja fizetni – nem csoda, hiszen a cég óriásit nyer a most nagyon olcsó orosz olajon – viszont emlékeztetett arra, hogy a nyereségesebb időszakokat ciklikusan váltják a szűkebb negyedévek, és kíváncsi arra, kapnak-e majd vissza pénzt az államtól, amikor majd épp megint rosszul megy nekik.
Az orosz olaj uniós embargójáról azt mondta, bár a kormány kiverekedte Magyarországnak a vezetékes olaj importjának átmeneti mentességét, mégsem elégedett teljesen a helyzettel, mert korlátozottan lehet majd orosz olajból finomított terméket exportálni, pár hónap múlva több közép-európai ország nehéz helyzetbe kerül emiatt. Szerinte egyébként az embargó Európának fog jobban fájni, mert Oroszország hamar talál új piacot az olajának. Ezzel az általunk megkérdezett szakértők nem értenek egyet.
Fájni fog az oroszoknak az olajembargó, Európának meg az, hogy emiatt nyárra elfogyhat az üzemanyag
Még felvizezett formában is durván fájni fog Oroszországnak a tengeren szállított nyersolajra és olajtermékekre kirótt uniós kereskedelmi tilalom. A csővezetékes szállítások időleges fennmaradása Magyarországnak és még néhány régiós társunknak óriási ajándék, de az eladó országnak sovány vigasz, hiszen a Nyugat-Európával folytatott kereskedése döntő részét hajókkal bonyolította.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.