Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az elmúlt napokban attól volt hangos a sajtó főként külföldön, de azért itthon is, hogy Európa több repülőterén is irdatlan káosz uralkodik, az utasok órákat állnak sorban, tömegével késik le a gépeiket, és már az is jó, ha a járat kisebb-nagyobb késéssel el tud indulni. De jár-e bármilyen kártérítés ilyen esetben az utasoknak, kiterjed-e erre az utasbiztosítás?
Alapvetően az utas felelőssége, hogy elérje a járatot, azaz neki kell időben kiérni a reptérre. Ha a gép elindul és az utas nincs a fedélzeten, az az ő hibája. Ide nem értve a ritka túlfoglalást (overbooking), a megtagadott beszállást, de ez speciális eset. Ami azonban mostanában történik Európa több repülőterén, az teljesen egyedülálló, ilyenre eddig soha nem volt példa.
Az elképesztő munkaerőhiány miatt egyszerűen nem tudják a repterek kiszolgálni az igényeket, nincs elég ember a biztonsági ellenőrzéseknél, a beszállásnál.
Jellemzően az olyan nagy repterekről van szó, mint Amszterdam, Dublin vagy Koppenhága reptere, és ide tartozik szinte valamennyi angliai nagy repülőtér is. Ezek az esetek már túlmutatnak azon, hogy mi az utas felelőssége, az ugyanis azért nem várható el senkitől, hogy négy-öt órával az indulás előtt már strázsáljon a reptéren. Arról nem beszélve, hogy ha törlik a járatot, azon ez sem segít.
Milyen lehetőségekkel számolhat a hoppon maradt utas? Két dolog jöhet szóba, az egyik az unió által szabályozott, kötelező kártérítési rendszer, a másik pedig az utas olyan egyéni utasbiztosítása, amely magában foglalja a járattörlést, késést is. A kettő teljesen más alapokra épül, így az eljárás is egészen eltérő – írja a Bank360.hu.
Az uniós szabályozás arra vonatkozik, hogyha a légitársaság törli a járatot (három órán túli késés törlésnek minősül), akkor köteles kártérítést fizetni az utasnak. Feltéve, hogy a törlés, késés a légitársaságnak felróható okra vezethető vissza. Könnyű belátni, hogy
ha a reptér működésképtelensége a késés, törlés oka – nem tud elindulni a gép, mert nincs reptéri személyzet, amely kiszolgálja –, akkor az nem róható fel a légitársaságnak, következésképpen nem is kell fizetnie kártérítést.
Ez jelen helyzetben elég igazságtalan, de a korábbi években rendre az volt a megszokott, hogy a késések, törlések jellemzően a légitársaságok miatt történtek.
Tehát ha a reptérkáosz miatt törlik a gépet, vagy késik több órát, akkor nem jár semmilyen kártérítés a légitársaságtól. Törlés esetén mindenesetre természetesen visszajár a jegyár. Hasonló a helyzet akkor, az utas reálisan neki fel nem róható hiba miatt kési le a gépet. Utóbbi esetben egyébként sem fizet senki kártérítést, mint említettük, az utas egyetlen feladata, hogy odaérjen útja kezdetén a kapuhoz időben.
Kicsit más a helyzet, ha az utasbiztosításunk kiterjed a járatkésésre, járattörlésre. Ez nem automatikus, jellemzően a drágább csomagokban van benne, és a külföldi törlésekre, késésekre vonatkozik. Általánosságban hat óra késés után fizet a biztosító meghatározott összeget. Ebben benne van a késés időtartama alatt fogyasztott étel, ital, esetleg szállás díja. Hasonló a helyzet törlés esetén is.
Nagyon fontos, hogy ez a biztosítás nem a jegyár visszatérítését foglalja magában, hanem az elszenvedett pluszköltséget kompenzálja.
Ez azt jelenti, hogy ha lekéssük a gépet – saját hibánkon kívül –, akkor a felmerülő extra kiadást részben fedezni fogja a biztosító, a bukott repülőjegyárat nem. Nem érvényes a biztosítás, ha itthon késsük le a járatot, hiszen hazamenni nem annyira megerőltető, az elmaradt utazást pedig úgysem fedezi a biztosítás.
Összességében a járatkésésre, törlésre járó kártérítés és biztosítás egyaránt fontos és hasznos, ám érdemes tisztában lenni azzal, hogy nem jár minden esetben, és milyen problémánkat orvosolja, milyen kiadásunkat fedezi. Ha az utas lekési a járatát, vagy törlés miatt nem tud utazni, a hazautazást magának kell intéznie. Fontos tudni azt is, hogy a sztornóbiztosítás ilyen esetekre nem jó, az teljesen más helyzetekben térít (váratlan esemény miatti útlemondás vagy megszakítás).
Nyitóképünk illusztráció
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.