Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hordjunk újra maszkot, és a legveszélyeztetettebb csoportok oltassák be újra magukat – tanácsolják a francia szakértők, akik szerint így elkerülhető, hogy a Covid–19 a 22-es nyarat is elrontsa.
Azonnal vegyük fel újra a maszkot a közjárműveken! – kérte a megdöbbent francia közvéleményt a sürgősségi orvosok szervezetének elnöke az egyik televízióban. Annál is inkább elcsodálkoztak ezen a vakációra készülődők, mert alig egy hónapja szűnt meg ez a kötelezettség. Szinte mindenki úgy érezte: vége a járványnak. Nagyon gyorsan kiderült azonban, hogy nem így van: a koronavírus két nagyon fertőző változata váltotta fel az omikront. Az egyik Portugáliából érkezett Franciaországba, a másik Dél-Afrikából. A Ba.4 háromszor olyan fertőző, mint a Ba.5, amely viszont háromszor inkább fertőz, mint az alfa vírus – nyilatkozta a párizsi Le Figarónak egy virológus. Aki hozzátette: már kétméteres távolságból is bekövetkezhet a fertőzés. A kórházakból még nem jelentettek sok esetet, de a szakértők szerint a két új variáns fertőzése tovább tart, mint az omikron. Fel kell készülni arra, hogy a munkahelyeken hosszabb hiányzást jelentenek be a Covid–19 miatt.
A hetedik hullám
Portugáliában az új vírus variáns megjelenése után két hónappal érkezett el a csúcsra a járvány. Franciaországban négy hete fedezték fel az új variánst. Ennek alapján a szakértők úgy vélik, hogy a hetedik hullám csúcsa júliusban következhet be. Tavaly a delta variáns július végén ért a csúcsra, most ugyanez várható a Ba.5 esetében is. Szerencsére vége az iskolaévnek, ez jelentősen csökkenti a fertőzés veszélyét. Más oldalról viszont a strandokon és a nyári rendezvényeken könnyen terjedhet a vírus.
A szakértők többsége szerint ajánlatos lenne Franciaországban a maszkviselés újbóli kötelezővé tétele. Sőt olyanok is akadnak, akik új oltási kampányt javasolnak. Elsősorban a veszélyeztetett korcsoportnak, de van, aki mindenki számára javasol egy újabb oltást a Covid–járvány hetedik hullámának legyőzésére.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.