Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A VIII. kerület polgármestere újabb elemekkel javasolja kiterjeszteni a már bevezetett, az energiaszegénységet enyhíteni hivatott intézkedéseket.
Kerületi szociális veszélyhelyzet kihirdetését fogja kezdeményezni Budapest VIII. kerületének polgármestere annak nyomán, hogy „a kormány legfőbb választási ígéretét megszegve drasztikusan emeli ősztől a rezsiköltségeket”. Pikó András a közösségi oldalán azt írta, hogy ez „lehetetlen helyzet elé állítja családok százezreit, magyarok millióit, és több ezer józsefvárosit taszíthat megélhetési és szociális válságba”.
A polgármester ezen túl a szeptemberi kerületi képviselő-testületi ülésen újabb elemekkel javasolja majd kiterjeszteni a már bevezetett, az energiaszegénységet enyhíteni hivatott intézkedéseket.
Azt írta, utasítja a hivatalt, hogy mérje fel, hány józsefvárosit érint a rezsiköltségek jelentős emelkedése és az élelmiszerár-infláció. Kezdeményezi azt is, hogy az októbertől márciusig a rászorulóknak adott fűtési támogatást duplázza meg az önkormányzat. A Józsefvárosi Újság szerint
ennek összege eddig 3 ezer forint volt, és lakásonként egy fő igényelhette, ha az ott élők egy főre eső jövedelme nem haladta meg a havi 85 500 forintot.
Egyszeri rendkívüli rezsitámogatás bevezetését is indítványozza Pikó a korábbi, szintén kerületi járványügyi támogatás mintájára. Ez azoknak az átlag felett fogyasztóknak nyújtana segítséget, akik alacsony jövedelmük alapján rászorulók. A lap szerint ennek igényelhető maximuma 30 ezer forint körül lenne.
Kiterjesztené továbbá a már most is működő energiaszegénységi tanácsadásunk kiterjesztését, javasolja egy kifejezetten energiahatékonysági felújításokat támogató pályázat megnyitását önkormányzati lakások bérlőinek, továbbá megkezdik a tervezését egy olyan tartós élelmiszer-adományozási rendszer kialakításának, amely az ételinfláció miatt leginkább bajba jutott családok segítését szolgálja.
A lap megjegyezte: azt majd jövedelem alapján határozzák meg, hogy ki számít rászorulónak. Az önkormányzat pontos jövedelemhatárt egyelőre nem tudott mondani, de az azért valószínű, hogy a jelenleg alacsony jövedelműnek számító családokat támogatják majd.
Elég főzni, mosni és felkapcsolni a lámpát ahhoz, hogy egy család máris emelt rezsit fizessen
Villámgyorsan a piaci áramárat fizetők között találhatja magát egy család pazarló fogyasztási szokások nélkül is. Számoltunk egy sort, milyen energiahasználattal lehet a 210 kWh-s havi határérték fölé kerülni, és arra jutottunk: egy négytagú családban művészet alatta maradni, de egy egyedülállónak is komolyan spórolnia kell, főleg ha hozzászokott az elmúlt két évben ahhoz, hogy otthonról dolgozzon.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.