Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ipari minisztérium állítja, kevesen lógnak ki az „átlagfogyasztásból” és az ő többségük is csak egy kicsit.
Az áramellátásban 5,6 millió fogyasztóból 4,2 millió átlagfogyasztású vagy az alatti, a gázellátásban pedig 3,5 millió fogyasztóból, 2,6 millió átlagfogyasztású vagy az alatti – közölte az ATV megkeresésére a Technológiai és Ipari Minisztérium. Hozzátették: „Aki túl van a sávhatáron azok nagy része is közel van az átlagfogyasztáshoz, tehát kis odafigyeléssel sávhatár alatt tud maradni”.
Az átlagos havi fogyasztást villamos energiában 2523 kWh/évben, azaz nagyjából 210 kWh/hóban, földgázban pedig 1729 m3/évben, tehát 144 m3/hóban határozták meg. E fölött kell a rezsicsökkentés korlátozása miatt hamarosan „lakossági piaci” árat fizetni. A minisztériumi állítás alapján a háztartásoknak ez csupán a kisebb részét érinti, igaz, azt már nem fejtették ki konkrétan, jellemzően mekkora spórolást jelent majd a „kis odafigyelés”.
Mindenesetre közben folyamatosan derülnek ki a részletek és tisztázódnak az eddig még kérdőjeles pontok, így például, hogy nyáron, amikor kevesebbet kell fűteni, nem vész el a fel nem használt kedvezményes keret. Azt is igyekeztünk megbecsülni, jellemzően mekkora rezsinövekedések lesznek ősztől. Ez alapján – ahogyan a tárca is állítja – bőven lesznek, akiknek nem kell aggódniuk, de olyanok is, akiknek többszörösére nőnek a számlái.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.