Újabb operatív törzs alakul, ezúttal az aszályhelyzet miatt

Az Agrárminisztérium becslése szerint az aszálykárral sújtott területek nagysága elérheti az 1 millió hektárt.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Újabb operatív törzs alakul, ezúttal az aszályhelyzet miatt

A rendkívüli aszályhelyzet és az energiaárak mezőgazdaságban okozott következményeinek kezelése érdekében aszály veszélyhelyzeti operatív törzset alakít a kormány – jelentette be Nagy István.

Az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa területének csaknem fele szenved a csapadék hiányától, hazánknak pedig történelmi szárazsággal kell szembenéznie. Július közepére az ország területének döntő többségén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki. A búzánál elkönyvelt mintegy 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány az Alföldön és Közép-Magyarországon a területek jelentős részén lényegében megsemmisült, és a tartós vízhiány most már a dunántúli régiók termését is fenyegeti.

Nagy István kiemelte, az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és alig tudtak kaszálni.

Az Agrárminisztérium becslése szerint az aszálykárral sújtott, a kárenyhítési rendszerben bejelentett összes terület nagysága elérheti az 1 millió hektárt a szántóföldek tekintetében – közölte a tárcavezető.

Ahogy azt a hvg.hu korábban megírta, a vízhiány konkrét konfliktushoz is vezetett a Tarna-mentén, ahol dühös aktivisták estek neki egy, a szőlőoltványait az elapadó folyóból öntöző borászat berendezéseinek.

Vízháborúkkal fenyeget a soha nem látott aszály Magyarországon is

Negatív rekordot döntenek vízállásban a hazai folyók, a kisebb vízfolyások közül több ki is száradt a súlyos csapadékhiány, illetve az aszályhajlamot fokozó hőhullámok miatt. A vízhiány konkrét konfliktushoz is vezetett a Tarna-mentén, ahol dühös aktivisták estek neki egy, a szőlőoltványait az elapadó folyóból öntöző borászat berendezéseinek.

(Képünkön: Nagy István agrárminiszter)

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.