Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Isztambul partjainál már a második, ukrán gabonát szállító hajót vizsgálják a hatóságok, mielőtt elindulhat végcélja felé - írta a török védelmi minisztérium a Twitteren szomb
A panamai zászló alatt hajózó Navi Star 33 ezer tonna kukoricát szállít Írországba, de csak azt követően haladhat át a Boszporusz-szoroson, hogy az ukrán, orosz, török és ENSZ-tisztségviselőkből álló nemzetközi csoport alaposan átvizsgálta.
A Navi Star annak a három hajónak az egyike, amelyek pénteken hajóztak ki a fekete-tengeri Odessza kikötőjéből. Egy másik hajó, a Rojen 13 ezer tonna kukoricával indult el Nagy-Britannia felé, és szombaton már Isztambul mellett horgonyzott, ahol vasárnap egy másik hatósági csoport ellenőrzi a rakományát - tette hozzá az ankarai védelmi tárca közleménye.
A három hajó a beszámolók szerint összesen 57 ezer tonna kukoricát szállít.
Ukrajna orosz megszállásának február 24-i megkezdése óta hétfőn futott ki az első gabonaszállító hajó ukrán kikötőből. A Razoni az isztambuli átvizsgálást követően szerdán továbbhajózott a libanoni Tripoli kikötőjébe.
Ezek a szállítmányok alapvető fontosságúak a gabona világpiaci árának stabilizálásában és az afrikai és közel-keleti éhezés mérséklésében.
Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az ukrán kikötői tárolókban álló több millió tonna gabona időben történő elszállítása aligha lehetséges az őszi aratás és a gabona beraktározása előtt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.