Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A miniszter hadiipari együttműködésről tárgyalt Törökországban.
Hadiipari együttműködésről tárgyalt Palkovics László technológiai és ipari miniszter Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel Ankarában – írta az MTI.
Palkovics László elmondta, Magyarország úgy döntött, hogy külföldi technológiai partnerek bevonásával, de Magyarországon fog gyártani különböző hadiipari eszközöket. Ezek között az egyik legjelentősebb projekt a négykerék meghajtású páncélozott harci járművek gyártása, amely októberben kezdődhet. Hétfőn ennek a technológiai feltételeiről egyeztettek – közölte.
Tárgyaltak arról is, hogy hogyan tudják a hadiipari együttműködést továbbfejleszteni és kiterjeszteni olyan eszközökre, amelyek gyártásában Törökország az élen jár. Ide tartoznak a drónok, az autonóm repülő eszközök, vagy ezek fegyverzete, illetve a páncélok. A tervek szerint Kaposváron, egy magyarországi vegyesvállalat fogja elkezdeni majd a gyártásukat.
Közlése szerint az ankarai tárgyalások másik fontos témája az energetika. A miniszter példaként említette a napelemeket, vagy az elektromos hálózathoz kapcsolódó egyéb komponenseket. Azt mondta: szeretnék meggyőzni a török cégeket arról, hogy Magyarországon gyártsanak ilyen alkatrészeket és napelemeket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
Ismét az X-en szólalkozott össze Szijjártó Péter és az ukrán kollégája, Andrij Szibiha.