Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az aszály pedig jó eséllyel már a héten visszatér.
Az utóbbi napok esős időjárása miatt egy kicsit enyhült az aszály országszerte, de ez nem segített sem a Velencei-tó, sem a Debrecen mellett teljesen kiszáradt Vekeri-tó vízszintjén – derült ki az RTL Klub Híradójából. A Vekeri-tó korábbi medrében az eső csak azt érte el, hogy szárazföldi növények hajtottak ki a kirepedt talajon. A Velencei-tóból hatalmas homoksziget bukkan elő Agárdnál.
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője azt mondta, hogy a Balaton és Velencei-tó vízszintje nem változott jelentősen a csapadék hatására sem, a Velencei-tó vízszintje például csak egy centivel emelkedett meg. Siklós szerint azonban a szárazság csak átmenetileg enyhült, a vízhiány pedig akkora, hogy a mostani csapadék csak nagyon rövid időre tudja mérsékelni a bajokat, hiszen például a Tisza vízgyűjtőire alig hullott csapadék.
Azonban van olyan víz, amin meglátszik az eső: a Duna például a néhány héttel ezelőtti hatvan centis mélység után most ismét 200 centi fölé emelkedett, a folyó vízgyűjtőire rengeteg eső esett, ezért kisebb árhullám érkezett a folyó magyar szakaszára.
(Címlapképünk a Velencei-tónál készült.)
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.
Újabb hétvége, újabb késő vonatok a Balatonnál.